A The New York Times egyedi megközelítéssel emeli ki Szenes Hanna történetét, aki nemcsak a bátorság, hanem a kitartás szimbólumává vált. Az újság írása rávilágít Hanna életének különleges pillanataira, amelyek a második világháború sötét időszakában játs

A II. világháború kitörése előtt hagyta el Magyarországot, de a legtöbb, a nácik elől elmenekült zsidóval ellentétben visszatért, hogy harcoljon - emlékeztetett az amerikai lap.

A britek 1944-ben Szenes Hanna és társai Jugoszláviába történő visszaküldése, amely a partizánok és a lelőtt pilóták támogatására irányult, katonai szempontból kudarcnak bizonyult. Azonban a 23 éves fiatal nő cselekedetei, amelyek ezután következtek, igazi erkölcsi iránytűt jelentettek, és szimbólumává váltak az embertelenség elleni harcnak. Tragikus vége ellenére Hanna öröksége mégis sikeresnek mondható, hiszen tettei ma is inspirálnak minket.

Ezt Roberta Groszman mondta, aki dokumentumfilmet készített a történetből. Arról, hogy élt egy lány Európa közepén, aki egyre rosszabbul érezte magát a hazájában, miután a közhangulat mind inkább a zsidók ellen fordult. Ezért 1939-ben kivándorolt Palesztinába, a brit Mandátumterületre. Ott igyekezett beilleszkedni, de igazából nem érezte otthon magát.

Ezért, bár biztonságban volt, kapva kapott az alkalmon, amikor a britek önkénteseket kerestek, hogy kiképezzék őket ejtőernyősnek a jugoszláviai bevetésre, miután kiderült, milyen gyalázatos cselekedeteket követnek el a nácik.

Egy héttel azelőtt, hogy a német hadsereg megszállta Magyarországot, Hanna földet ért egy új világban. Ekkor indult meg a holokauszt legsúlyosabb deportálási hulláma, és a fiatal nő szívében elhatározás született: átkel az északi határon. Parancsnoka mindent elkövetett, hogy visszatartsa őt, de hiábavaló volt minden próbálkozás. Hanna elhatározta, hogy segít sorstársain, akiknek sorsa a legnagyobb veszélyben forgott. A bátorsága és eltökéltsége hajtotta előre, hogy megpróbálja megmenteni azokat, akiket a sötétség fenyegetett.

Június 9-én lépett a magyar földre, de a csendőrök gyorsan a nyomára akadtak. Azonnal fogságba ejtették, és már akkor megkezdődtek a kegyetlen kínzások, mielőtt átadták volna a Gestapónak. Budapesten a vallatások még brutálisabbá váltak, ám ő mindvégig hallgatott a titkos küldetéséről. Kínzói végül úgy döntöttek, hogy az édesanyját is magukkal viszik, bízva abban, hogy ez megtöri az ellenállását.

Mivel az épület két, egymással szembeni szárnyában helyezték el őket, úgy tudtak üzeneteket váltani, hogy a kezükből betűket formáltak. Később az udvari séták során többször is találkoztak, egyszer még meg is ölelték egymást. Az anyát elengedték, a lány nem volt ennyire szerencsés: november 7-én kivégezték.

De nem hátrált meg. A bírónak is közvetlenül a szemébe mondta, hogy mindenkit felelősségre fognak vonni, aki támogatja ezt az embertelen rendszert.

Hősies helytállásának híre villámgyorsan bejárta az új zsidó államot, és a bátorság szimbólumává vált a biztos halállal szemben. Még John McCain szenátor is említést tett róla, aki szintén példát mutatott, amikor pilótaként vietnámi fogságba került. Nevét Izraelben utcák őrzik, és Brooklynban is iskolákat neveztek el róla.

Unokaöccse, David úgy véli, hogy a lány története segítette megerősíteni azt a meggyőződését, miszerint Izrael valóban különleges hely, hiszen amikor katonákat küldött vissza Európába, valami olyat tett, amit egyetlen más zsidó közösség sem valósított meg. A férfi saját tapasztalatait is felerősítette Hanna példája, amikor az 1973-as háború során egyiptomi fogságba került. A kínzások közepette is a lány szavaira gondolt, és a verseit, valamint írásait mormolta magában, hogy erőt merítsen belőlük.

A visszaemlékezés szerzője, David Slotnik, a New York Times olvasószerkesztője idézett egy költeményt is, az utolsót, amely arról árulkodik, hogy minden külső elszántsága ellenére is, Hanna belülről tele volt kétségbeeséssel. A cím: Egy-kettő-három, ami arra utal, hogy ennyi lépést tudott megtenni a cellában, fel s alá.

A végkifejlet így alakult: Kockáztattam mindazzal, ami igazán fontos, a sorsom megpecsételődött, és sajnos én maradtam alul.