"Nem szólunk egy szót sem, mert ti csak felkavartok" - baltával űztek el minket a Pongráctelepről.

A X. kerületi Pongráctelepen, a Hős utcai gettó lebontása után, egy jól szervezett bűnszervezet telepedett le, amelynek tagjai ügyesen kikerülik a rendőrségi razziákat. A helyi lakók hiába kértek kamerák felszerelését, a drogkereskedők és fogyasztóik szándékosan provokálják a rendőröket, tesztelve, hogy meddig terjed a hatalmuk. A stimulánsok használata miatt nem zombiszerű, hanem agresszív, feszültséggel teli emberek zavarják meg a családok mindennapjait. Míg a gyerekek nem élvezhetik biztonságban a játszóteret, a telep másik részén gondosan ápolt kertek és csobogó szökőkutak emlékeztetnek arra, milyen gyönyörű is lehetne ez a hely a félelem árnyéka nélkül.

A budapesti X. kerületben, az egykori honvédségi tiszti lakótelep első pillantásra biztonságosnak tűnik. Hatalmas kerítés öleli körbe a területet, mindenhol kamerák figyelnek, kódos bejárati kapuk védik a lakókat, a gyerekek pedig elzárt játszótereken élvezhetik a nyarat.

Azonban gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy a kerítés nem nyújt védelmet a nem kívánt látogatóktól, és a helyzetük nem különbözik a kőbányai MÁV-telepen élőkétől, akik egy újonnan érkező díler miatt kényszerültek szembenézni a kábítószerfogyasztók problémáival.

A Pongráctelep helyzete eltér a megszokott problémáktól, mivel a lakók véleménye szerint nem csupán egy-egy elosztó felelős a telepet elárasztó függők megjelenéséért. Itt egy jól szervezett bűnszervezet tevékenykedik, amely olyan kifinomult figyelmeztető rendszerrel rendelkezik, hogy amint a Hungária körúton megjelenik egy rendőrautó, a Pongráctelepen már azonnal tudomásuk van róla.

A Pongráctelep története 1939-ben kezdődött, amikor október 16-án megkezdték a telep felépítését. Az építkezés az 1938-as kislakásépítési program keretében valósult meg, amely kifejezetten a lakbért fizetni képes munkás-, kisiparos- és kistisztviselő-családoknak szólt.

A lakótelep különleges, trapéz formájú területét az óramutató járásával megegyező irányban körüljárva a Salgótarjáni utca (korábban Tomcsányi utca, egészen 1953-ig), a Pongrác út, a Csilla utca, valamint a Gyöngyike utca határozottan körülöleli. Ezen a vidéken egykor mocsaras és homokos síkság terült el, amely bérelt kertészetekkel volt tele.

A telep nem szokványos panelházakkal van tele, hanem impozáns téglaépületekből áll, amelyek nemcsak esztétikailag vonzóak, hanem remek szigetelési tulajdonságokkal is rendelkeznek. Ezek az ingatlanok, megfelelő körülmények között, akár igazi gyöngyszemekké is válhatnának. A közösségi élet szíve a bölcsőde, óvoda, napközi otthon, fiú- és leányelemi iskola, közfürdő, orvosi rendelő és a mozi, amelyek mind hozzájárulnak a helyi szociális ellátás gazdag kínálatához. A Pongrác úton pedig üzletek, posta, fodrászat, kocsma és rendőrőrs várja a lakosokat, ezzel is biztosítva a mindennapi élet kényelmét és biztonságát.

A háború végét követően fokozatosan átalakult a lakótelep társadalmi struktúrája. Az 1960-as évektől kezdve a telep lassan, de biztosan elindult a hanyatlás útján.

A 2000-es évekre már elavult társasházak és öregedő lakosság jellemezte a környéket. A lakótelep fizikai és társadalmi állapotának lassú, de folyamatos romlását felismerve, és a lakótelep eredeti értékeinek megőrzésére-megmentésére lehetőséget látó kőbányai önkormányzat 2009-ben pályázott az európai uniós társfinanszírozású Közép-magyarországi régió operatív programjában (KMOP) a Pongráctelep városrehabilitációjára. A 2012-2015 között lezajlott felújítás során nemcsak az épületek újultak meg, hanem a közösségi terek és zöldfelületek is.

Ma a lakótelep két arca van: a Csilla utca felé gyönyörűen gondozott kertek, még egy kis szökőkút is található - ez utóbbi a sikeres városrehabilitáció és a helyiek igyekezetének eredménye -, valamint az iskolától a Salgótarjáni utca felé eső rész, ami riportunk szempontjából főszerepet kapott.

Mikor megérkezünk a telepre, azonnal szembetűnő, hogy valami furcsa dolog zajlik. Az első kép, amit látunk, mindent elmond: egy nő hirtelen kidob egy csomagot az egyik ház ablakán, majd gyors léptekkel eltűnik. Néhány lépéssel odébb, az 55-ös számú épület előtt három fiatal férfi lazán ül a padon, élénk beszélgetésbe merülve, miközben cigit tekernek maguknak.

A közeli keskeny utcában heves eszmecsere zajlik, ahol két férfi és egy nő élénk vitát folytatnak az "üzletben" való részesedés kérdéséről.

Nem mondunk maguknak semmit, mert feldobtok

- Ez csak egy rövid válasz – hangzott el, miután tisztáztuk, hogy nem vagyunk rendőrök, csupán a drogproblémákkal kapcsolatosan szeretnénk információt gyűjteni. Ekkor hirtelen feltűnt egy férfi. A kezében egy kisbaltát szorongatott, mögötte pedig azok a férfiak álltak, akik korábban az 55-ös ház előtt ücsörögtek, és ránk mutogattak. Úgy döntöttünk, hogy nem folytatjuk a kérdezősködést, inkább inkább távozunk a helyszínről.

A helybeliekkel sajnos nem volt valami szerencsénk, mivel a többség nem akarta megosztani a telep gondjaival kapcsolatos véleményét. Csak egy lakó, aki végül mégis hajlandó volt beszélni, elmondta, hogy sokan félelemben élnek, ezért valószínűtlen, hogy sok embert sikerül majd megszólaltatnunk.

Amióta a Hős utcai gettó egyik épületét lebontották, és az ott élők egy részét a Pongrác lakótelepen önkormányzati lakásokba helyezték, állandó szorongásban tengődünk.

- magyarázza.

Az 55-ös épület környékén és az iskola előtt rendszerint 10-30 fős csoportok gyűlnek össze. Sajnos, az illem és a társadalmi normák ismerete távol áll tőlük, így az este folyamán folyamatosan visszhangzik a lakótelep a hangos beszélgetéseiktől és nevetéseiktől.

- mondja, majd folytatja útját.

Néhány helyi lakos válaszaiból kiderül, hogy akadnak olyanok, akik szinte naponta kénytelenek rendőrt hívni, mivel nem tudnak pihenni a szerhasználók éjszakai zajongása miatt. A Pongráctelepen a stimulánsok használata a legelterjedtebb, ami azt jelenti, hogy nem ájult, kábult egyének zavarják a nyugalmat, hanem inkább agresszív, túlpörgetett személyek. Továbbá, felfedték, hogy a baltás férfi nem először tűnik fel a környéken, hanem már rendszeres látogatóként ismert.

Egyikük sem vállal munkát, csak estétől reggelig az iskola környékén zavarják a csendet, míg nappal a saját szórakozásukkal töltik az időt. Az itt élőknek nem adnak békét, és a körülöttük élőkkel szemben semmiféle tiszteletet nem tanúsítanak.

Természetesen, íme egy egyedi szöveg, amelyben felsorolom a helyi problémákat: A helybeli közösség számos kihívással néz szembe, amelyek mindennapi életünket befolyásolják. Először is, a közlekedési dugók egyre gyakoribbá váltak, különösen a csúcsidőszakokban, ami megnehezíti a munkába járást és a helyi üzletek elérését. Másodszor, a környezetszennyezés is aggasztó, hiszen a helyi ipar és a növekvő autós forgalom hozzájárul a levegő minőségének romlásához. Ezzel párhuzamosan a zöld területek csökkenése is egyre égetőbb probléma, hiszen a város fejlődése sokszor a természet rovására megy. Emellett a közszolgáltatások, mint például a szemétszállítás és a vízellátás, gyakran nem felelnek meg az elvárásoknak, ami frusztrációt okoz a lakosok körében. Végül, de nem utolsósorban, a helyi munkaerőpiac is kihívásokkal küzd, hiszen sok fiatal elhagyja a települést jobb lehetőségek reményében, ami a közösség hosszú távú fenntarthatóságát is veszélyezteti. Ezek a problémák együttesen formálják a helybeli életet, és sürgős megoldásokat igényelnek a közösség érdekében.

A telep közepén található iskolát sem kímélik a telep lakói szerint.

Éjjel-nappal furcsa emberek szédelgnek az utcán, akiket senki nem ismer, egész biztosan nem itt laknak. Esténként bemásznak az iskola melletti játszótérre és ott végzik el a dolgukat

- jegyzi meg egy lakó.

Az önkormányzat tisztában van a helyzet komolyságával, és a problémák kezelésére kamerarendszert alkalmaz.

Az 55-ös épület környékén egyre több ember gyűlik össze, ami arra utal, hogy valami folyik ott. Nemrégiben két térfigyelő kamera is megjelent a helyszínen, valószínűleg a biztonság növelésének érdekében. Az itt lakók között aggodalomra ad okot, hogy a drogfogyasztók esetleg a mi épületünkhöz is átszoknak. Mindannyian tartunk attól, hogy a mi házunk elé is megjelennek. Igazságos lenne, ha minden épület előtt lenne két kamera, így mindenki védettebben érezhetné magát.

A helyi lakos részletesen kifejtette, hogy...

Később találkoztunk egy férfival az utcán, aki határozottan kijelentette, hogy nem tud semmit a kábítószerekről. Azonban, ha érdekel minket, van olcsó cigarettája. Ekkor előhalászott a zsebéből egy doboz cigit, amin külföldi feliratok díszelegtek.

A Salgótarjáni utca és a Pongrác út sarkán (és a Salgótarjáni utca másik oldalán) már korábban is volt egy kamera, azonban a 37-es villamosmegállóból egy kitaposott földút vezet le a dűlőn, ahol a fák árnyékában be lehet jutni a telepre úgy, hogy a kamerák ne lássanak.

A lakók kérésére az önkormányzat végül úgy döntött, hogy kamerákat telepít a kritikus helyszínekre, ám a várt eredmények elmaradtak. A dílerek nem tűntek el a színről; ellenkezőleg, elkezdték kihasználni a kamerák jelenlétét, hogy felmérjék a rendszer reakcióit. Szándékosan provokálják a rendőröket a felvételek előtt, próbálva kideríteni, hogy milyen határokig merészkedhetnek, és milyen lépéseket tehetnek meg anélkül, hogy következményekkel kellene szembenézniük.

Minden órában elhalad egy rendőrautó a környéken, de valószínűleg még soha nem végeztek itt valódi rendőri intézkedést. A helyiek rendszeresen kifejezik csalódottságukat, hogy ha rendőrt hívnak, gyakran üres kézzel maradnak. Úgy érzik, hogy a lakóhelyünkből egy elhanyagolt gettót alakítottak ki, és magunkra hagytak minket e nehézségekkel.

- Osztotta meg tapasztalatait a helyzetről egy lakó.

A rendőrségnek egyébként nem kell túl nagy utat megtennie.

Csak néhány utca választ el minket a rendőrkapitányságtól, és egy utcára van a TEK is, de a hatóságok láthatóan tehetetlenek. Mit is várhatnánk, hiszen akkor sem voltak képesek cselekedni, amikor a problémák közvetlenül a szomszédságunkban zajlottak.

Persze, íme egy keserűbb hangvételű változat: "Úgy tűnik, a helyi élet már csak árnyéka annak, ami valaha volt. Az emberek itt egyre inkább elfordulnak egymástól, mintha csak a saját kis világukban akarnának létezni, elfeledve a közösséget. A régi barátságok lassan elhalványulnak, és a pletykák, mint sötét felhők, mindent beárnyékolnak. Az utcákon, ahol valaha nevetés és jókedv hallatszott, most csupán a feszültség és a közöny uralkodik. Mindenki csak a saját gondjaival van elfoglalva, és a szomszédok már régen nem ismerik egymást. Ez a hely, ami egykor otthonom volt, most inkább egy rideg sziget, ahol az emberek elzárkóznak a valóságtól, és csak a múlt emlékére néznek vissza, keserű szájízzel."

Amikor végül megérkeznek a rendőrök, nem találnak semmi gyanúsat. A dílerek figyelmeztető rendszere ugyanis hibátlanul működik.

A három nehezen kezelhető lakótelep – a MÁV telep, a tiszti telep és a Pongráctelep – mind Gál Judit képviselő választókerületéhez tartozik. A lakók véleménye szerint Judit valóban elkötelezetten próbálja támogatni őket, de a problémák megoldásához nem elegendő egyedül a munkája.

A gyermekek szempontjából a helyzet rendkívül aggasztó.

Este drogosok, napközben iskolások közlekednek ezen az útvonalon, nem lennék az iskolások helyében, nem tudom mit csinálnék, ha én és a gyerekeim találkozna szembe ezekkel az alakokkal iskolába menet

- fogalmazza meg félelmét egy szülő.

A játszótér gyakorlatilag használhatatlanná vált a gyerekek számára, mert esténként a szerhasználók veszik birtokba.

A Pongráctelep lakóinak sorsa ékes példája annak, hogy a társadalmi problémák hogyan vándorolnak egyik helyről a másikra, anélkül hogy valódi megoldások születnének. A Hős utcai gettó felszámolása nem oldotta meg a helyzetet; a gondok csupán átcsoportosultak más lakótelepekre, újra és újra megismételve a régi mintát.

A lakók úgy látják, hogy a szociális bérlakásokat munkához kellene kötni, hogy csak az lakhasson önkormányzati lakásban, aki dolgozik és tisztességes munkát végez.

A Pongráctelep ma kétarcú valóságot tükröz. Az egyik oldal a lakók fájdalmát és elkeseredett panaszait hordozza, tele van olyan emberekkel, akik a drogkereskedők és a rendőrségi tétlenség árnyékában élnek. Ezzel szemben a telep másik arca egy egészen más képet mutat: itt szépen gondozott kertek, árnyas fák és idős asszonyok szeretettel ápolt virágai teremtik meg a béke és a szépség légkörét.

Amikor az iskolát elhagyva a Csilla utca irányába lépkedünk, egy egészen más dimenzióba lépünk. Itt rendezett, ízlésesen díszített kertek sorakoznak, sőt, egy kis szökőkút is vidáman csobog a fák alatt. A téglából készült házak igazi kincsek lehetnek, ám sajnos a félelem sötét árnyéka borul rájuk.