Vasárnap egész Németország jobbra mozdult el, ami nem volt kedvező a politikai közép számára.
A német politikai tájképen jelentős változás történt, miután a jobbközép-kereszténydemokrata CDU/CSU pártszövetség győzelmet aratott az előrehozott választásokon. Ezzel Olaf Scholz után Friedrich Merz lép a kancellári posztra, új irányt szabva az országnak. Érdekes, hogy a választási eredmények a kereszténydemokraták számára kedvezőbbek lettek, hiszen ellentétben az osztrák ÖVP-vel, sokkal könnyebben tudnak egy szélsőjobboldali ellenállást megfogalmazó kormányt kialakítani. Ugyanakkor az AfD szavazótábora lényegesen megnövekedett, hiszen a legutóbbi választások óta a támogatottságuk megduplázódott.
Február 23-án, vasárnap zárultak le Németországban az előrehozott választások, melyeket az eredeti időpontnál fél évvel korábban tartottak meg. Az előrehozatal hátterében az állt, hogy Olaf Scholz SPD vezetésével a Zöldek és az FDP alkotta koalícióból az FDP novemberben kilépett, ezzel megszüntetve a kormány parlamenti többségét.
Már akkor egyértelmű volt, hogy a választások után Olaf Scholz el kell búcsúznia a kancellári széktől. Ebből kifolyólag nem is okozott semmiféle meglepetést a történések alakulása.
Az összes szavazat megszámlálása után az alábbi módon szavaztak a németek:
Az új választási törvény bevezetésével idén először a Bundestagban 630 képviselő kezdi meg az új ciklust. A korábbi rendszer, amely lehetővé tette a túllógó mandátumok kiosztását és kompenzálását, megszűnt, így a német parlament alsóháza eddig soha nem látott stabil létszámmal működik majd.
A választás egyértelmű győztese az uniópártoknak is nevezett CDU/CSU pártszövetség, így a következő kormányt vélhetően Friedrich Merz CDU-elnök fogja vezetni. Az új választási rendszer miatt már a választás éjszakáján könnyebben lehetett nekilátni a koalíciós matek kiszámításának, hiszen lényegében két opció áll rendelkezésre Merznek, miután a három kispárt közül sem a BSW, sem pedig az FDP nem jutott be:
Bár Merz az AfD-vel való együttműködés révén kényelmes többséget érhetne el a Bundestagban, az uniópártok kancellárjelöltje már többször is hangsúlyozta, hogy ő nem fogja eltüntetni a német politikai tájképből azt a védőgátat, amit a radikális jobboldali párttal szemben kialakítottak. Ennek megfelelően nem várható, hogy a szélsőjobboldal visszanyerje a hatalmat Németországban a közeljövőben.
A leendő kancellár korábban kifejezte preferenciáját egy kétpárti koalíció iránt, ám a valóságban a jövőbeli kormány három pártból fog állni, mivel a Markus Söder által vezetett CSU önálló politikai entitásként működik. Ennek fényében valószínű, hogy elsőként az SPD-vel kezdi meg a tárgyalásokat. A két párt együtt már rendelkezik a parlamenti többséghez szükséges 316 mandátummal, de amennyiben Merz valóban stabilabb kormányzást kíván megvalósítani – ahogy azt korábban ígérte –, úgy a Zöldek bevonása is elkerülhetetlenné válik a megállapodás során.
A választás estéjén az ökobaloldali párt több politikusa is arról beszélt, hogy kormányzásra készülnek, mivel pártjuk és politikájuk már inkább kormányzópártnak számít, nem pedig ellenzéknek, ugyanakkor ez leginkább Merzen és Söderen fog múlni: a CSU-pártelnök Söder pedig alapvetően nem szeretne a Zöldekkel közösen kormányozni, így ezért vélhetően erről is tárgyalni fognak Merzcel.
Merz a választások estéjén sürgette a gyors kormányalakítás szükségességét, hangsúlyozva, hogy Németország számára nincs vesztegetni való ideje, hiszen a világ nem várhat az országra. Bár Donald Trump amerikai elnök örömmel fogadta Merz győzelmét, ő mégis egyértelműen megfogalmazta, hogy Amerika és Trump ellenében kívánja saját politikai irányvonalát kialakítani. Merz ígérete szerint célja, hogy elősegítse, hogy Németország és Európa függetlenebbé váljon az Egyesült Államoktól.
Merz és az uniópártok számára kiemelten fontosak a jogállamiság kérdései, emellett határozottan elítélik az AfD-t. Érdekes módon azonban az utóbbi időszakban a magyar miniszterelnök egyre szorosabb kapcsolatokat épített ki ezzel a szélsőjobboldali párttal. Ráadásul a párt kancellárjelöltjét Budapesten is fogadta, ami tovább fokozza a politikai feszültségeket.
Ezt vélhetően nem díjazza majd Merz, főleg, ha az AfD is belép a Fidesz által alapított európai pártcsaládba. Ugyanakkor a migráció és a gazdasági kérdésekben való egyetértés alapján megpróbálhat a magyar kormány megpróbálhat jobb munkaviszonyt kialakítani a leendő kancellárral, mint elődjével.
A választási eredményekből jól látszik, hogy a németek mennyire elégedetlenek voltak az Olaf Scholz vezette kormánnyal, hiszen a pártok alapvető színei miatt közlekedésilámpa-koalíciónak nevezett kormány mindegyik pártjára kevesebben szavaztak, mint négy évvel ezelőtt.
A legfrissebb adatok alapján az Olaf Scholz által vezetett SPD párt a legnagyobb veszteséget könyvelheti el, hiszen a legutóbbi választások során 9,3 százalékponttal kevesebb szavazatot szerzett, mint négy évvel ezelőtt. Ez a teljesítmény a szociáldemokraták történetében a leggyengébb eredménynek számít. Ennek következtében Scholz bejelentette, hogy a választások után lemond pártelnöki posztjáról, és nem ő fogja képviselni a pártot a koalíciós tárgyalások során.
Scholz távozását követően a legnagyobb veszteséget mégis a koalíciót megbontó Christian Lindner és a liberális FDP szenvedte el.
Ez részben annak tudható be, hogy az FDP időnként nyíltan hátráltatta a kormány működését. Lindner többször is a kormányüléseken már jóváhagyott javaslatokat utasított el a parlamenti viták során, ráadásul kormányzati szerepvállalása alatt nem sikerült megvalósítania a kiadáscsökkentésre irányuló programját. Ezzel pedig kockáztathatta jómódú és gazdag támogatóinak lojalitását.
A legfrissebb eredmények ugyan nem a FDP végének végét jelentik, azonban 2021 óta több tartományi választáson sem sikerült átlépniük a bejutási küszöböt. Ennek következtében a következő pártelnök olyan kihívásokkal néz szembe, amelyek Lindnertől öröklődnek.
A választási térképre ránézve egyértelmű, hogy az egykori NSZK és NDK területén alapvetően másképp szavaznak a németek - ennek okait még korábban az alábbi cikkünkben jártuk körül.
Türingiában például az AfD több mint 38 százalékot szerzett, ami majdnem a duplája, mint amennyien a CDU-t ikszelték, de a fővárost, Berlint leszámítva más egykori NDK-tartományban is az országos átlagnál sokkal jobban szerepelt a szélsőjobboldali párt.
Az Alice Weidel és Tino Chrupalla vezette párt nem csupán Kelet-Németországban aratott sikert: a párt történetében először két nyugati választókerületben, Kaiserslauternben és Gelsenkirchenben is ők szerezték meg a legtöbb listás szavazatot. Ezen kívül Bajorország legkeletibb területein is felülmúlták a nemzeti átlagot, ami figyelemre méltó teljesítménynek számít.
A párt 2021-es választásokhoz képest megduplázta szavazóinak számát - akkor a németek 10,4 százaléka szavazott rájuk -, ami nagyban köszönhető a Scholz vezette kormány kaotikus működésének, azonban kérdés, hogy a most AfD-t ikszelők mennyire lesznek a jövőben is a párt szavazói, hiszen sokan a politikai centrumot büntetve adta le protestszavazatként a pártra a szavazatát.
Amennyiben pedig a leendő Merz vezette kormány nem fog tudni megoldásokat nyújtani a németek legégetőbb problémáira - gazdasági recesszió, infláció, migráció -, akkor még inkább nőhet az AfD támogatottsága: ellenzékben ugyanis könnyebb felelőtlenül ígérgetni, a komoly problémákra pedig leegyszerűsített, a németek számára könnyen befogadható populista válaszokat adni.
Mindemellett a németek szavazatai között nem csupán földrajzi eltérések mutatkoztak meg, hanem életkor alapján is jelentős különbségek figyelhetők meg.
A 18 és 24 év közötti fiatalok körében a politikai táj egy meglepő fordulatot hozott: a szélsőjobboldali-progresszív die Linke, amelyet sokan már temettek a pártszakadás után, most a legmagasabb szavazati arányt mondhatja magáénak, hiszen 25 százalékot ért el. Ezt követi az AfD, amely 21 százalékot kapott. Azok között, akik 25-34 évesek, szintén kiemelkedő érdeklődést mutattak e két párt iránt: az exit pollok szerint 23 százalékuk az AfD-re, míg 15 százalékuk a die Linkére adta voksát, így e korosztály szavazási arányai az országos átlagot is meghaladják.
Ez nagymértékben annak tudható be, hogy a kampány idején a két említett párt volt a legügyesebb az új platformok és technológiák kiaknázásában: az AfD és a Linke is aktívan jelen volt TikTokon, és lényegében a fiatal választóikat ezen a csatornán keresztül tudták legjobban megszólítani.
Ezzel ellentétben a 60 év feletti szavazók körében az uniópártok és az SPD élvezte a legnagyobb népszerűséget. A 60-69 éves korosztályban a választók 33%-a a CDU/CSU-ra voksolt, míg 21%-uk az SPD-t támogatta. A 70 éven felüliek esetében pedig a két párt támogatottsága 42% és 25% volt.
A választások során egy váratlan fordulatot hozott a színpadra a politikai élet: Sahra Wagenknecht, a Die Linke korábbi kiemelkedő alakja és újonnan alapított pártja, a BSW, meglepően gyenge teljesítményt nyújtott, és nem tudta megszerezni a Bundestagba való bejutáshoz szükséges mandátumokat. Tavaly az Európai Parlamenti választásokon még 6,17 százalékos szavazati arányt ért el, és három őszi tartományi választáson is figyelemre méltó, 10 százalék feletti eredményeket produkált. Érdekes, hogy ezekben a tartományokban, mint Brandenburgban az SPD-vel, valamint Türingiában a CDU-val és az SPD-vel együtt kormányoznak, ami még inkább rávilágít a politikai helyzet bonyolultságára.
