Szakértők véleménye alapján a zalai ételmérgezés mögött valószínűleg feketepiacról beszerzett gomba állhat.
Tizennégyen lettek rosszul, a kormányhivatal vizsgálódik.
Idén Magyarországon soha nem tapasztalt mértékben nőtt a gombamérgezések száma. A legfrissebb eset Zalában történt, ahol egy étteremben gombát tartalmazó leves után tizennégy vendég került súlyos állapotba.
A Zala Vármegyei Kormányhivatal vizsgálatot kezdett az ügyben - ami még nem zárult le -, de az szinte bizonyos, hogy a ételmérgezést a levesbe került nagy döggomba okozhatta, írta a Sonline.
A történtekből adódik a kérdés: miként kerülhet mérgező gomba egy étterem konyhájára?
A mérgező gombák csak akkor juthatnak el egy étterem konyhájába, ha nem megfelelően ellenőrzött forrásból származnak. Értesüléseim szerint egyes helyeken előfordul, hogy olcsóbb megoldásként feketepiacon szerzik be az alapanyagaikat.
- mondta a portál érdeklődésére Vrancsik Tibor somogyegresi gombaszakellenőr, hangsúlyozva: étterembe elvileg nem is kerülhet ilyen gomba, mert ott csak szakellenőr által tanúsított gombát lehet felhasználni. Erről egy tanúsítványt kap a vendéglátóhely, amelyet a felhasználásig meg kell őrizni.
A szakértő kifejtette, hogy kollégái mindig pontosan ítélnek, hiszen egy tapasztalt szem azonnal észreveszi a nem megfelelő gombákat. Ezt alátámasztja egy nemrégiben megrendezett országos szakmai konferencián bemutatott statisztika, amely szerint:
az elmúlt évben történt mérgezéses esetekben egyszer sem bevizsgált gomba volt az okozó és az összes eset 54 százaléka saját szedésből, míg 32 százalék kapott gombától történt.
A nagy döggombát tavasszal a májusi pereszkével lehet összekeverni, ilyenkor pedig a szürke tölcsérgombával, így nem lehetetlen, hogy bekerül az ehető kalaposok közé, ráadásul idén a szokásosnál is több termett a mérgező fajtából.
Ahogyan már említettük, az érintett zalaegerszegi étterem vezetője meglepetten reagált az esetre, hiszen állítása szerint folyamatosan friss alapanyagokat szereznek be, mindig a megfelelő számlával igazolva.
Bárhogy is történt, a gombamérkezések elkerüléséért a szedett vagy kapott gombát csak akkor szabad elfogyasztani, ha azt gombaszakellenőr látta, mert súlyos tragédiák, akár halálesetek is bekövetkezhetnek a mérgező gombák elfogyasztásából.