Oroszország egyik jelentős mítosza mostanra szertefoszlott, de Putyin továbbra is kitartóan folytatja politikai játszmáit. Felmerül a kérdés: mikor érkezik el a fegyverszünet ideje Ukrajnában?

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a [email protected] címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Az amerikai közvetítéssel létrejött ukrán-orosz tárgyalások második fordulójának - nem meglepetésszerűen - nem lett igazából semmilyen eredménye. Pontosabban egy nagyon fontos eredménye született, de csak azok nem látják, akik vakok vagy annak tettetik magukat:

Oroszország nem akar békét. De még fegyverszünetet sem.

Putyin talán tudatosan, talán véletlenül, de egyértelművé tette, hogy Oroszország nem a tárgyalásra, hanem a győzelemre tör.

Igen ám, de kiderült, hogy ehhez Ukrajnának is van néhány megjegyzése. Rövid idő alatt két olyan támadást hajtott végre, amelyre senki sem számított. Tette ezt úgy, hogy semmilyen külföldi segítséget nem vett hozzá igénybe. Az orosz stratégiai triád egyik (bár legelavultabb és talán legkevésbé fontos) tagjának, a stratégiai légierőnek jelentős részét megsemmisítette egy vakmerő támadással. Ez a támadás a második világháborús partizánháború legfényesebb győzelmeit idézi, kombinálva a 21. század dróntechnikájával. Jelentősége katonailag is komoly: olyan repülőgépek semmisültek meg, amelyet az orosz ipar képtelen újragyártani, vagy amit igen, az is több évbe kerülne.

Ezzel ugyan Oroszország képessége, hogy civil központokat támadjon Ukrajnában és halomra gyilkoljon ukrán civileket, nem csökkent lényegesen.

A mítosz, amely Oroszország hátországának sérthetetlenségét hirdette, jelentős mértékben visszaesett, sőt, lehet, hogy teljesen meg is semmisült.

Ezt a veszteséget leginkább Mathias Rust cselekedetéhez hasonlíthatjuk, aki a szovjet légvédelemre fittyet hányva kis sportrepülőgépével landolt a Vörös Téren, egyszer s mindenkorra lerombolva a szovjet légvédelem hatékonyságának mítoszát. És miközben Putyin sebeit nyalogatva még föl sem ocsúdott meglepetéséből, jött a következő csapás: ukrán diverzánsok felrobbantották a Kercsi híd egy pillérjét.

A stratégiai repülőgépek támadása és megsemmisítése már önmagában is mélyen megérintette szegény Vlagyimir Vlagyimirovicsot, de a Kercsi híd a szívügye. Azóta Oroszország, beleértve magát Putyint is, egyértelműen zavarba jött. Közeli környezetében feltűnően éles viták robbantak ki, ami önmagában is rendkívüli esemény, és valószínűleg még Putyint is meglepte.

Valószínűleg sokféle vélemény található közöttük: akadnak Medvegyevek, akik magabiztosan emelik meg a taktikai nukleáris fegyvereket, míg mások, talán kissé félénkebben, de mégis csak felvetik a gondolatot, hogy talán érdemes lenne elgondolkodni a háború leállításáról.

A megtorlás elkerülhetetlennek tűnik. Ugyanakkor Putyin lehetőségei drámaian szűkültek, mozgástere jelentősen korlátozott.

Éppen ezért valószínű, hogy egy olyan pusztító csapássorozat vár Ukrajnára, amely még erősebb lehet, mint az eddigiek. Elképzelhető, hogy új célpontok is a támadások kereszttüzébe kerülnek. Ha én Zelenszkij helyében lennék, sürgősen egy jól védett bunker után néznék.

Eközben Amerika, pontosabban Donald Trump, hol otthagyja a tárgyalásokat, hol abbahagyja a közvetítést, és azt nagy hangon be is jelenti, majd másnap durván beavatkozik a folyamatba. Trumpnak egy dolog lényeges: a siker és hogy ezt a sikert kizárólag neki lehessen tulajdonítani. Ez a fő oka annak, hogy nem foglal állást, pedig világosan tudja, amikor mindkét felet hibáztatja a siker elmaradásáért, hazudik. Ez persze neki nem jelent problémát. Figyelmen kívül hagyja, hogy az ukránok már gyakorlatilag minden olyan kompromisszumot elfogadtak, amit az ország biztonságának, sőt létének veszélyeztetése nélkül elfogadhatnak. Putyin viszont egy centimétert sem mozdult el 2021-es induló álláspontjáról.

Ebben a szituációban igazságtalan, ha mindkét oldalt egyformán elítéljük és büntetésekkel riogatjuk őket.

Természetesen fontos megérteni, hogy Oroszországot, és különösen Putyin elnököt, rendkívül nehéz hatékonyan nyomás alá helyezni. Ez a folyamat nem mentes a következményektől, és a világ számos országának, köztük az Egyesült Államoknak is meg kell fizetnie az árát.

Mindezt figyelembe véve is tudomásul kell vennünk - tetszik, nem tetszik -

Donald Trump hiányában a béke és a fegyverszünet lehetősége is megkérdőjeleződik.

Ezt az európaiakon kívül Ukrajnának is tudomásul kell venni. Az ukrán elnöknek azonban óvatosan kell eljárnia. Valószínűleg belpolitikailag szüksége van arra, hogy erőt mutasson még Trumppal szemben is. Azonban ez nem jó politika. Inkább belpolitikailag kéne kompromisszumot kötnie - és ezt más okból is ajánlatosnak tartanám, hiszen az Oroszországgal szembeni harc tekintetében gyakorlatilag minden ukrán politikai erő egyetért, és az európai uniós csatlakozás ernyője alatt sok mindenre meg lehetne nyerni a korrupt ellenzéket, beleértve akár Petro Porosenkót is.

Annyi bizonyos, hogy Putyin esetleges fegyverszüneti hajlandósága csak akkor merülhet fel, ha katonai szempontból a győzelem már nem tűnik elérhető célnak. Jelenleg azonban ez a helyzet még nem indokolja a kompromisszumot.

Putyin győzni akar, és azt hiszi, képes is rá.

Mivel a Kreml belső erőviszonyait nem ismerjük pontosan, nehéz megítélni, hogy Putyin valójában mekkora mozgástérrel bír. Tényleg olyan megkérdőjelezhetetlen diktátor, mint amilyennek tűnik? Valószínűbb, hogy a Kreml falain belül már zajlanak konfliktusok. Jelenleg ezek talán még nem fenyegetik közvetlenül Putyin hatalmát, de ha a háború elhúzódik, és a közeljövőben nem sikerül kézzelfogható eredményeket felmutatni, az orosz politikai elit körében feszültségek fokozódhatnak. Ekkor pedig kiderülhet, hogy Putyin pozíciója messze nem olyan stabil, mint azt sokan gondolják. Ezért fontos, hogy a feltételek megteremtésekor számításba vegyük a belső puccs lehetőségét. Ez a helyzet ugyanakkor mind előnyökkel, mind kockázatokkal járhat. Tanulva a múlt hibáiból, különösen a gorbacsovi időkből, el kell kerülnünk, hogy Putyin politikai túlélése legyen a politikánk fő irányelve. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagynunk a helyzetet, hiszen ez alapvetően befolyásolhatja az orosz belpolitikát.

Minden kétség és nehézség ellenére - noha kockázatos -

Azt várom, hogy 2025-re véget érnek a harcok, és elindul egy újabb fejezet a konfliktus történetében.

Ebben a katonai erő rendkívül fontos szerepet fog játszani, de nem közvetlen alkalmazása, hanem a politikai és diplomáciai erőfeszítések hátterének biztosításában.

Kétségtelen, hogy a helyzet indokolja egy tartós fegyverszünet kialakítását. Az ehhez szükséges tervek kidolgozása és végrehajtása azonban valószínűleg hetekbe, sőt hónapokba telik majd. Mindazonáltal reménykedhetünk abban, hogy az év végére már kézzelfogható eredmények születnek.