Egyik saját szövetségese is megkérdőjelezi Ukrajna jelentős harctéri eredményeit.
Patrick Ryder tábornok, a Pentagon szóvivője kijelentette, hogy jelenleg nincs megbízható bizonyíték arra vonatkozóan, hogy Észak-Korea katonái aktívan részt vennének az ukrán fegyveres erőkkel szembeni harci tevékenységekben.
Eddig még nem tapasztaltuk, hogy a KNDK részt venne katonai akciókban, de várakozásaink szerint ennek a lehetősége egyre inkább valósággá válhat.
- mondta Ryder.
Rávilágított arra is, hogy a Pentagon jól tudja, miszerint az ukrán fegyveres erők már beszámoltak észak-koreai katonák megsemmisítéséről. Ugyanakkor Washington eddig nem kapott megerősítést erről, és nincs konkrét információjuk az észak-koreai oldalon elszenvedett veszteségekről.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök még november elején mondta azt, hogy harcba szálltak az ukrán katonák észak-koreai katonákkal Kurszk megyében, akik komoly veszteségeket is szenvedtek.