"Szívből bízom és reménykedem abban, hogy a fiaim végre szabadon élhetnek." - Tu

A belorusz-ukrán határon zajlott le a háború eddigi legnagyobb fogolycseréje: tudósítónk a hazatérőket váró, kitartó reménnyel teli családtagok között állt, miközben a szabadultakat szállító konvojra várt.

Fényképeket szorongató és zászlókba burkolózó emberek ülnek a padkán, várakoznak a füvön, hogy átmehessenek egy fémdetektoros kapun egy csernyihiv megyei kórház előtt, pár tucat kilométerre a belarusz határtól. Édesanyák, feleségek, gyermekek érkeztek Ukrajna egész területéről, remélve, hogy a nagyszabású orosz-ukrán fogolycsere keretében az ő szerettük is kiszabadul. A kilenc hónapos Miroszlav a nagyapja karján ugyan még nem sejti, de élete első találkozására készül az apjával.

Nincs biztosíték arra, hogy a résztvevők visszakapják azokat, akiket várnak: a kicserélendők neveit egyik fél sem hozza nyilvánosságra. Ennek következtében a nyom nélkül eltűnt vagy fogolytáborba került katonák családtagjai ezen a hétvégén Ukrajna-szerte abban reménykednek, hogy szeretteik is szerepelnek a titkos listán.

Miroszlav édesapja egy éve tűnt el, Olehnek hívják, akkor 37 éves volt.

A május 16-án Isztambulban zajló orosz-ukrán tárgyalások során, a körülmények kényszerítő hatására, egy eddigi legnagyobb fogolycsere került lebonyolításra, amelyet péntektől kezdődően, a hétvégén valósítottak meg a belorusz-ukrán határ mentén. Azok, akik szeretteiket keresik, országszerte új reménysugarat kaptak: míg korábban csak egy-kétszáz fő cseréjére került sor, addig a mostani, ezer főt számláló hazatérő csoport felkeltette a reményeket és bizakodást a családokban.

Szvitlána, a Mariupolt védelmező tengerészgyalogosok édesanyja, először vállalkozott arra, hogy megtegye a nyolc órás utazást Mikolájevből. Reményei szerint talán végre láthatja hazatérő fiait: az egyiküket az altáji Bijszkben, míg a másikat a kosztromai Galicsban tartják fogva, immár 38 hónapja, a háború kezdete óta. Az édesanyát testvére és unokahúga kíséri az úton. Azt mondja:

Negyedik éve raboskodnak a fogolytábor falai mögött, és az állapotuk valóban aggasztó lehet. Minden egyes cserénél izgatottan várom őket, de most először léptem ki ide a levegőre. Tegnap itt álltam, ma is itt vagyok, és holnap sem tervezem elhagyni ezt a helyet. Mindig bízom benne, és remélem, hogy végre eljön a nap, amikor kiszabadulnak.

A kisebbik fia egy éve jelentkezett utoljára, és akkor egy levelet írt. Az idősebbik fiáról viszont már több mint három éve nem hallottunk semmit, csupán annyit tudunk, hogy él, és állítólag kapott egy levelet az édesanyjától.