Sokan félnek Irán vezetőjétől, akit Trump jelenleg nem tervez eltüntetni.

Az újabb közel-keleti konfliktus egyre mélyebb erőszakspirálba sodródott, miután Izrael támadására Irán azonnal, gondolkodás nélkül reagált, és rakéták százaival válaszolt. Ezt követően izraeli harci gépek újabb csapásokat mértek, elsősorban iráni atomlétesítményekre és rakétatárolókra, egyúttal szinte teljesen kiiktatták Teherán légvédelmét, így megnyílt az út a főváros bombázása előtt. Ez a helyzet pedig komoly következményekkel járhat az ajatollah sorsa szempontjából, különösen ha Donald Trump hozzájárul Irán vezetőjének eltávolításához.

Az Egyesült Államok láthatóan próbálja távol tartani magát ettől a konfliktustól, de kérdéses, hogy meddig tudja ezt fenntartani. Az Index Kibeszélő című műsorában egy szakértő részletesen kifejtette, miért szorgalmazza Izrael az amerikai támogatást. Bár az izraeli légierő rendelkezik a legmodernebb technológiával, hiányzik számukra olyan speciális bombázó eszköz, amely képes lenne behatolni a föld alá, hogy elpusztítsa a mélyen elhelyezett betonbunkereket.

Donald Trump feszültebbé válik, miközben azon munkálkodik, hogy az iráni vezetést meggyőzze a válaszcsapások leállításáról. Az amerikai elnök a közösségi média platformján "feltétel nélküli megadásra" szólította fel Iránt, hangsúlyozva, hogy tisztában vannak a vezető tartózkodási helyével, de "jelenleg" nem tervezik az életének kioltását.

Ahhoz, hogy jobban megértsük a helyzetet, érdemes egy pillanatra visszautazni az iráni történelem lapjain. Az évezredeken át Perzsiaként ismert ország élén a sahok álltak, akik dinasztikus öröklés útján biztosították hatalmukat. Az utolsó sah, Mohammad Reza Pahlavi, nyugati orientációjáról vált híressé, szoros szálak fűzték az Egyesült Államokhoz. Reformjai azonban sok vitát generáltak, hiszen a földreform keretében a sah államosította a síita vallási vezetők hatalmas földbirtokait. E lépés célja a feudális struktúrák lebontása és a parasztság földhöz juttatása volt, de a végrehajtás módja sok kérdést felvetett.

Ezzel a lépéssel azonban komoly ellenfelet szerzett, mivel a konzervatív klérus sikeresen manipulálta a nép hangulatát a sah ellen. Az 1977-ben kezdődő tömegmegmozdulások során a vallási vezetők, köztük a népszerű síita teológus, Ruhollah Khomeini, a forradalom élére kerültek. A sah uralkodása alatt vasszigorral próbálta elnyomni politikai riválisait és bírálóit, ehhez pedig rettegett titkosrendőrségére, a SAVAK-ra támaszkodott. A kritikus hangokat és radikalizálódó vallási vezetőket, mint például Khomeinit, száműzte, hogy megakadályozza a hatalmának megkérdőjelezését.

Khomeini - iraki és törökországi kitérőket követően - Párizsba tette át székhelyét. Folyamatosan lázító üzeneteiben az iszlám elvei alapján álló, igazságosabb társadalmat ígért a népnek, amely erre fogékonynak mutatkozott. 1979-ben aztán kitört a forradalom.

A sah menekülése után Khomeini visszatért Iránba, és a forradalom élére állt. Politikai népszerűségét kihasználva magát az új iszlám állam korlátlan hatalmú vezetőjévé nyilvánította. Az emberek kezdetben lelkesedéssel követték, de hamarosan csalódásuknak adtak hangot. A nagyajatollah brutális terrorral lépett fel a sah, a nyugati életmód és a modernizáció hívei ellen; sokakat kivégeztetett vagy börtönbe zárt. A középkori iszlám intézmények bevezetésével a nők számára kötelezővé tette a hidzsáb viselését, teljes mértékben megfosztotta őket jogaiktól, és létrehozta az iszlám bíróságokat. Az új alkotmányban rögzítették az államformát, így az ország hivatalos neve Iráni Iszlám Köztársaság lett.

A forradalom után tehát egy olyan politikai-kormányzati rendszer jött létre, amelyben a vallási vezetés korlátlan hatalmát rafináltan konstruálták meg. Az iráni alkotmány kimondja, hogy a legfelsőbb hatalmat Allah gyakorolja, amelyből következik, hogy a hatalom kizárólagos birtokosai a vallási vezetők. Vannak ugyanakkor választások, alkotmány, parlament, kormány, helyi önkormányzat stb., ami egy olyan állami rendszert jelent, ahol minden döntés végső soron a vallási vezetés érdekeinek felel meg. Ennek garanciája a politikai pluralizmus hiánya, ugyanis nincsenek politikai pártok, és a parlament képviselőivé is csak olyanok választhatók, akiket a legfelsőbb vallási vezető jelöl - foglalta össze ezt a furcsa konstrukciót az Index kérésére Bordás Mária, az NKE egyetemi tanára.

Khomeini ajatollah tehát megalapozta a félelem politikáját, majd 1989-ben elhunyt. Utódja, Ali Khamenei, aki napjainkban is Irán vezetője, figyelemre méltó karriert futott be. De milyen úton jutott el erre a pozícióra a jelenlegi legfelsőbb vallási vezető?

Szerény környezetben, egy vallásos családban látta meg a napvilágot 1939-ben a szentélyvárosban, Meshedben. Az 1960-as évek feszültségekkel teli légkörében, fiatal, vallásos diákként merült el a síita iszlám hagyományaiban a szent város, Kom teológiai központjában. Ekkor találkozott Khomeini ajatollah radikális nézeteivel, amelyek mély hatással voltak rá. Amikor Khomeinit a sah száműzte, Hamanei titkos megbízásokat teljesített számára, és iszlamista hálózatokat szervezett a forradalom előkészítése érdekében.

Persze ekkoriban még nyitott volt a nyugati kultúrára is, köztudott, hogy rajongott Lev Tolsztoj, Victor Hugo vagy éppen John Steinbeck műveiért. Felfogására egyértelműen hatottak a hatvanas évek nyugati, gyarmatellenes ideológiái, de kereste a társaságát olyan gondolkodóknak is, akik akkoriban a marxizmus és az iszlám ötvözéséből akartak kikeverni új ideológiát. Hamenei fordította le perzsára például az egyiptomi író, iszlám teokretikus Szajjid Kutb műveit. Ezekből rajzolódtak ki a modern iszlamizmus elméleti alapjai és szolgáltak példaként olyan szervezetek számára, mint az egyiptomi Muzulmán Testvériség.

A SAVAK többször is börtönbe zárta, de amikor végre kiszabadult, aktívan részt vett az 1978-as monumentális tömegtüntetéseken. Khomeini ajatollah, aki pártfogójaként támogatta őt, visszatérése után gyorsan felküzdötte magát az egyre radikalizálódó rezsim hierarchiájában. 1981-ben sikeresen átvészelte egy merénylet kísérletét, majd megnyerte az államfőválasztást, amely inkább formális jellegű volt. 1989-ben, Khomeini halálát követően, őt választották a vezető utódjának.

Sebes léptekkel haladt előre, és a játékszabályokat úgy formálta, hogy elődjénél lényegesen nagyobb befolyással bírjon. Ezt a megnövekedett hatalmat arra fordította, hogy megszilárdítsa dominanciáját az államigazgatás felett. Hatalmának pillére az Iszlám Forradalmi Gárda volt, amely nem csupán katonai erőt képviselt, hanem gazdasági és társadalmi befolyással is bírt.

Az 1990-es években még inkább hatalmának bebetonozására tört. Leszámolt ellenfeleivel, a hűségeseket pedig jutalmazta. A külföldre menekült másként gondolkodókat üldözték és gyakran levadászták. A forradalmi gárda elit egysége, az al-Kudsz megkezdte a külföldi radikális iszlamista csoportok támogatását és kiképzését, első körben Libanonra és a Hezbollahra koncentráltak.

A kétezres évek elején a szomszédos országokban az Ellenállás tengelyének kiépítése új irányvonalat képviselt. Ezt a tengelyt olyan militáns csoportok alkották, amelyeket Irán támogatta anyagilag és részben kiképzéssel is segített, mint például az iraki és szíriai radikális szervezetek, a jemeni húszik, valamint a nem síita, de Izrael ellenességéről híres Hamasz Gázában. Az elképzelés nyomán valóban kontúrosabbá vált a térségben egy síita félhold, amely Libanontól Szírián át Iránon és Irakon keresztül egészen Bahreinig terjedt, és magában foglalta Jement is.

Azonban a nagy barát, Basár Aszad decemberi bukása Szíriában, a rommá vert Hamász a gázai övezetben, illetve az izraeli csapások nyomán jórészt lefejezett és szétesett Hezbollah Dél-Libanonban eltüntette a regionális baráti, fegyveres csoportokat.

Még Khomeini alatt kiáltották ki Amerikát a Nagy Sátánnak és Izraelt a Kis Sátánnak, akik ellen mindhalálig harcolni kell, azonban amikor 1997-ben elsöprő győzelmet aratott az elnökválasztáson egy reformista jelölt, Mohammad Hatami, akkor Hámenei lazított a gyeplő,n és nagyobb cselekvési teret engedélyezett számára.

Bár ha szükség volt rá, mindig határozottan kiállt az ideológiai felsőbbrendűség megóvása mellett, mégsem akadályozta meg Hatami erőfeszítéseit, amikor az - a 2001 szeptemberi terrorcselekmények után - végül sikertelenül próbálta rendezni a kapcsolatokat az Egyesült Államokkal. Sőt, Khomeini korábbi szavait megismételve, lemondott a nukleáris pusztító fegyverek használatáról.

Hamenei folyamatosan kétkedéssel szemlélte az iráni és amerikai tisztviselők közötti tárgyalásokat, amelyek 2015-ben egy többhatalmi megállapodás aláírásához vezettek. Ez a megállapodás Irán atomprogramját korlátozta, cserébe a Teherán ellen bevezetett szankciók eltörléséért. Az Egyesült Államok azonban 2018-ban váratlanul kilépett a megállapodásból, újra bevezetve a szankciókat, amire Irán a kötelezettségeinek csökkentésével reagált.

Az utóbbi évtized során a rendszer fokozatosan egyre keményebb intézkedéseket hozott az ellenzékiekkel szemben, valamint a viselkedési és öltözködési normákat megszegő nőkkel, a melegekkel és a vallási kisebbségekkel kapcsolatban. Az egymást követő zavargásokra szigorú válasz érkezett, emberek ezreit zárták börtönbe vagy hajtották végre rajtuk a halálos ítéleteket. Mindezeket súlyosbította a nemzetközi szankciók következtében fellépő gazdasági válság, amely tovább rontotta az ország helyzetét.

Irán vezetője a közpublicitásban elérhető információk alapján Teherán szívében, a Palesztin utcában él egy kertes házban, feleségével és gyermekeivel. Mindig is arra törekedett, hogy egyszerű életmódot képviseljen, szemben más politikai vezetők fényűző életvitelével. Jelenleg azonban egészségi problémákkal küzd, legutóbb 2024 októberében lépett a nyilvánosság elé, amikor híveinek arról beszélt, hogy "Izraelnek már nem sok ideje van hátra". Ezt megelőzően viszont öt éven át nem jelent meg nyilvános eseményeken, és a médiában sem volt látható.

Biztonságára a forradalmi gárdán belül egy különleges egység ügyel. Mozgásáról soha nem adnak ki információkat. Amikor Izrael megtámadta Iránt a múlt héten, akkor is csak annyit közölt az iráni sajtó, hogy az államfőt biztonságos helyre vitték, ahol kapcsolatban van a katonai vezetéssel. Hasonló történt tavaly is, amikor régi harcostársát, Hassan Naszrallahot, a Hezbollah vezetőjét egy tűpontos rakétatalálattal likvidálták az izraeliek. Intő jel az is, hogy az utóbbi napokban az izraeliek végeztek az iráni hadsereg parancsnokaival, beleértve a vezérkari főnököt is.

Az értesülések alapján az ajatollah, Ali Hamenei, Izrael célkeresztjében volt, ám Donald Trump beavatkozása révén végül eltávolították a névsorból. Elemzők véleménye szerint, ha mégis sor kerülne Hamenei megölésére, az azonnali és széleskörű konfliktust robbantana ki a Közel-Keleten, amelynek következményei beláthatatlanok lennének és a térség lángba borulását idézhetnék elő.