A medvét, amely két napon át rejtőzött egy japán szupermarket falai között, végül megölték.
A hétvégén támadt rá a medve egy szupermarket alkalmazottjára az Észak-Japánban lévő Akita városban. Az állat ezután több mint két napot töltött az áruházban, mielőtt a helyi hatóságoknak sikerült az üzlet bejárata közelében kirakott csapdába csalniuk. A megtámadott 47 éves férfi arc- és egyéb sérüléseket szenvedett, kórházba került, de a helyi média szerint sérülései nem életveszélyesek.
A rendőrség engedéllyel rendelkező vadászokat kért fel az állat elejtésére, amelyről úgy vélik, hogy körülbelül egy méter hosszúságú. Azonban az állatot kezdetben nem sikerült fellelniük az áruház területén. Ekkor csapdákat állítottak fel a be- és kijáratoknál, valamint egy drónt is bevetettek annak érdekében, hogy nyomára akadjanak.
Végül a medvét egy elhagyott csapdában bukkantak rá, ahol mézzel, almával és friss kenyérrel próbálták meg csalogatni. Később azonban kiderült, hogy a kis jószág az áruházban már jócskán befalatozott a húsokból is. A szakértők végül arra a döntésre jutottak, hogy elaltatják a medvét, hogy biztonságba helyezzék őt és a környezetét.
Észak-Japán bizonyos területein a hatóságok egyre intenzívebb küzdelmet folytatnak a természetes élőhelyükön élelem után kutató medvékkel, amelyek egyre gyakrabban támadják meg az embereket. Az ország 47 prefektúrájából 19-ben a hatóságok összesen 219 támadásról számoltak be, köztük hat halálos esetről, az idén márciusig tartó 12 hónap során. Ez a szám a legmagasabb, amit az országos statisztikák története során regisztráltak, jelzi a Guardian.
A legutóbbi akitai incidens során egy férfit a szupermarket csemege részlegénél támadott meg egy medve, miközben az üzlet még zárva volt, szombat reggel, a nyitás előtt. A férfi kollégája gyorsan a raktárhelyiségbe menekítette őt, majd értesítették a rendőrséget. Érdekes módon az utóbbi időszakban több medvét is észleltek Akita városközpontjának közelében. Tavaly a prefektúrában két medvetámadásra is sor került, az egyik esetben egy férfi súlyosan megsérült, mivel egy medve a garázsában bukkant fel, és ennek következtében a füle egy részét is elvesztette.