Legyen választás két hét múlva! Izgalmas időszak vár ránk, amikor lehetőségünk lesz kifejezni véleményünket és formálni a jövőnket!

Emberi számítás szerint még szűk egy év van hátra a 2026-os országgyűlési választásokig. Munkahipotézisem, hogy a köztársasági elnök 2026. április 12-re, vasárnapra írja ki azt, szóval tényleg még közel tizenegy hónap van addig, hogy a szavazófülke magányában végre élhessünk vonatkozó állampolgári jogunkkal. Ami addig következik, a választási kampánynak az az időszaka, amikor a pártoknak - úgymond - meg kellene győzniük a szavazókat arról, hogy voksukat a szavazófülke említett magányában adják oda ennek vagy annak a pártnak, de sokkal inkább jellemzően valamelyik politikai poszterférfinak, Orbán Viktornak vagy Magyar Péternek, esetleg, ha nem nekik, akkor a Mi Hazánknak vagy a Magyar Kétfarkú Kutyapártnak - a barátoknak csak Kutyák -, esetleg a Demokratikus Koalíciónak, bár az elmúlt napok eseményei után idáig már el sem mennék.

Mi lehet a választási kampány igazi célja? Milyen hasznot hozhatna? Naivnak tűnhet, de talán az lenne a feladata, hogy a politikai szereplők bemutassák az országot és a választókat foglalkoztató lehetőségeket. Alternatívák sorát tárhatnák elénk, érintve a gazdaság, az oktatás, az egészségügy, a társadalompolitika, a kultúra és a külpolitika kérdéseit, valamint egyéb fontos témákat. Bár nem sok reményt fűzök ahhoz, hogy a politikai programok igazán mélyreható és részletes információkkal szolgálnának, hiszen a világon sehol sem ez a tendencia, mégis, ha már egyszer összegyűltünk ebben a hazában Battonyától Nemesmedvesig, faltól falig, lélektől lélekig, talán érdemes lenne valami tartalmasat mondani. (Egyébként, ha már popkulturális utalásoknál tartunk, a Soul II Soul zenekar "Back to life, back to reality" dalának szavaira is érdemes figyelni – igazán találó, nemde?)

A politikai színtéren már most is számos jel utal arra, hogy az érintett pártok, akik a választások harcában állnak, elkezdenek szót ejteni a jövőképről és programokról. Kétségtelen, hogy a következő egy év során számos ilyen irányú közlésre és lépésre számíthatunk. Ígéretek fognak elhangzani, majd ezekhez újabb ígéretek társulnak, és így tovább. Különböző stratégiák és taktikák fognak megjelenni a színfalak mögött, mintha csak egy kártyajátékban lennénk, ahol mindenki próbálja a legjobb lapokat kijátszani. Mindazonáltal, ebben a politikai zűrzavarban szeretném javasolni, hogy ne hagyjuk magunkat elragadni a szavak tengerében, hanem inkább koncentráljunk arra, ami igazán fontos: a szavazásra. Két hét múlva elérkezik a pillanat, amikor kifejezhetjük a véleményünket és a jövőnkről dönthetünk. Engedjük el ezt az egész politikai cirkuszt, és lépjünk túl rajta, hogy mihamarabb túl legyünk rajta. "Múljék el tőlem e pohár," ahogyan a klasszikus mondja—talán nem árt, ha néha kicsit szarkasztikusan is közelítünk a dolgokhoz.

Ugyanis ennek az egésznek, amit választási küzdelemnek, kampánynak, politikai harcnak nevezünk, ebben a pillanatban a lényeget tekintve már semmi értelme nincs. Főleg nincsen Gyurcsány Ferenc rapid távozása és a Momentum szemünk előtt zajló látványos harakirije után és közben. Bár, ami azt illeti, a Momentum tőlem aztán maradhat is. Nem oszt, nem szoroz, ha ott a nevük a kínálati oldalon. A keresletin már úgysem szerepelnek. Megköszönhetik maguknak, by the way.

Szóval ott tartottam, hogy nincs értelme. Mármint a hátralévő egy évnek. Ha csak nem az önmagáért való, l'art pour l'art tusakodás a tárgya.

Ebben a pillanatban ez már igen jól látszik, sőt, teljesen nyilvánvaló. A seregek felálltak, az érvek ott vannak az asztalon, és hát érvekről szólva, ezeknek az érveknek a száma igen csekély. Mi több, ezen csekély számú érvek - úgy is mint egyik részhalmaz -, és azon érvek között, amiket ugyancsak munkahipotézisként mindösszesen választási programnak, üzenetnek, tartalomnak nevezünk - úgy is mint másik részhalmaz -, komoly átfedés nincsen. A két halmaz metszete közelít a nullához. De még az is lehet, hogy nulla.

Lépjünk tehát két hét múlva a szavazóurnákhoz! Ne habozzunk!

(Igen, természetesen regisztráltam az elmúlt napok eseményeit: azokra külön nem térek ki most, legyen elég annyi, hogy még inkább kedvem lett ezt a cikket publikálni.)

Teljesen világos, hogy mit képvisel a kormány és a kormánypárt. Ismerjük a nevezett politikai közösség értékvilágát, politikai intencióit, érdekeit, a jövőre vonatkozó elképzeléseiket - volt időnk megismerni -, tudjuk, hogy vannak, akik lelkes támogatói ezeknek, az úgynevezett magszavazók, akiknek 2014-ben elég volt annyi, hogy a kormány azt mondta: folytatjuk! És tudjuk azt is, hogy vannak, akik nem feltétlenül vannak oda az Orbán-kormány és -rendszer tevékenységének minden egyes eleméért, de még ma is azt tartják az úgynevezett kisebbik rossznak. És ha eddig azt tartották annak, akkor alig hiszem, hogy ezen az álláspontjukon változtatni készülnének. Ha eddig nem fordultak, alig hinném, hogy majd most fognak fordulni.

Ott van az ellenzéki tábor, amely az elmúlt év során egy különleges közösséggé kovácsolódott. A Magyar Péter-rajongói klub és a Tisza Szigetek lelkes hívei, valamint mások, akik a Tisza Párt mögé álltak, már senkinek sem engedik meg, hogy megingassa a támogatásukat. Sem Orbán Viktor, sem pedig a kormánypárti médiában aktív influenszerek nem tudják őket meggyőzni. Bármit mondhatnak, írhatnak vagy bemutathatnak, ezek az emberek kitartóan állnak a választott oldaluk mellett. Ha - a gyengébbek kedvéért, sarkítva - olyan videót látnának, amelyen Magyar Péter egy kerti partit tartva két csík kokaint szív fel, miközben egy nyárson pörget egy csecsemőt, biztosan kijelentenék, hogy az egész csak a mesterséges intelligencia műve. Persze, nem zárnám ki annak a lehetőségét, hogy a közeljövőben valaki valóban kedvet kap egy ilyen videó bemutatására, ahogy azt sem, hogy egy Vlagyimir Putyinnal a hátán lovacskázó Orbán Viktor jelenete is megjelenik a hírekben.

Azok sem mozdulnak majd, akik mostanában csupán annyit kívánnak, hogy Orbán Viktor távozzon a fenébe, mindegy, hogy milyen módon. Legyen az Magyar Péter, aki elküldi, vagy akár egy háromlábú hokedli. Őket aztán igazán nem érdekli.

És bizony, akik egy olyan karaktert, mint Magyar Péter - ezt a sikermellénybe bújt, tiborczpistás stílusú embert, aki így beszél, így öltözködik, így gondolkodik, s ahogy bánik az újságírókkal és a sajtóval - minden más esetben a legnagyobb megvetéssel illetnének (sőt, az elmúlt tizennégy évben Magyart is mélyen megvetették, ha tudták, kicsoda is valójában). De amikor a saját érdekeikért felhasználhatják, akkor már messze túllépnek a fennálló előítéleteiken, és minden eddigi határt átlépve elviselik őt.

Nem csupán tárgyak léteznek, és nem csupán a tárgyakról folytatott diskurzusok, hanem a reprezentációk végtelen láncolata, amelyek egymásba fonódnak. Tükrök tükröződnek egy politikai labirintusban, ahol a valóság és a fikció határai elmosódnak. Figyelemreméltó volt, amikor az Öt Orbán-interjúja után egyik prominens hazai politikai újságíró azt nyilatkozta, hogy nem kívánja megtekinteni az interjút, mivel elegendőnek tartja az összefoglalók elolvasását. És mielőtt bárki megkérdőjelezné ezt a megközelítést, érdemes észben tartani, hogy a másik oldalon is valószínűleg akadnak olyanok, akiknek a valósághoz való viszonya hasonlóan alakul.

Ezért mondom, hagyjuk békén egymást, lényegében teljesen felesleges még egy nyomorult évig egymás idegeit gyapálnunk, tilolnunk, ráncigálnunk. Embereknek egymás idegeire menni. Legyen két hét múlva választás, essünk túl gyorsan az egészen.

Persze, csak, hogy dupla vörös farok legyen a cikk végén, kapásból tudom előrángatni az ellenérveket magammal szemben. Legyünk túl rajta gyorsan? Mert utána mi lesz. Megnyugodnak a kedélyek? Dehogy. Amilyen állapotban az ország most van, a választás után is folytatódik majd ez az egész, és csak bízni tudok benne, hogy kizárólag a szájkarate szintjén. Másfelől nagyon is megvan a szerepe a hátralévő egy évnek: egyfelől a szurkoló szavazótáborok mobilizálása, a harci kedv további feltüzelése - remek lesz! -, másfelől párszázezer csellengő szavazó valamiféle becserkészése, amiről Schiffer András is beszélt az Öt YouTube-csatornáján a Közelkép című műsorban.

Sajnos, nem túl jó híreim vannak, kedves emberek: két hét múlva semmi sem fog történni. Érdemes megjegyezni, hogy volt valaki, aki korábban határozottan megígérte, hogy áprilisban előrehozott választásokra kerül sor.

A szerző újságíró, az ÖT munkatársa.

Ez a cikk az ÖT és az Index szerkesztősége közötti együttműködés eredményeként került fel oldalunkra. Ha tetszett, és szeretné megosztani, hozzászólni, vagy még több hasonló tartalmat felfedezni, látogasson el partnerünk, az ÖT weboldalára!