"Ki figyelt fel arra itthon húsz évvel ezelőtt, hogy a diktatúra küszöbén állunk?"
Sándor Iván, aki nemrég ünnepelte 95. születésnapját, ismét meglepett minket egy új kisregénnyel, mindössze egy évvel az előző, a Tiltott terület című műve után. Írásmódja továbbra is töredezett és fragmentált, amely tükrözi a mai világ zűrzavaros állapotát. Az eső áztatta tájakon keresztül vezető útjain rejtett összefüggéseket tár fel, amelyek mélyebb jelentéssel bírnak. Az író provokatívan kérdezi: mit ismerhettünk fel késlekedve, és milyen szakasz vége felé járunk most? A válaszok keresése során a nagy korszak, melyben élünk, egyfajta végső reflexiót igényel, miközben a múlt tanulságait próbáljuk megragadni a jövő számára.
A címben szereplő szavak – cirkusz, mozi, ringlispíl – mind különböző, de egymással összefonódó világokat idéznek fel, melyek a szórakozás, a művészet és az élet sokszínűségének szimbólumaiként jelennek meg. A **cirkusz** a varázslat és a csodák helyszíne, ahol a tehetség és a bátorság találkozik. A mutatványosok, akrobaták és állatok izgalmas előadásai a határok átlépését és a valóság felett érzett örömöt szimbolizálják. Ugyanakkor a cirkusz a mulandóságot és a kiszolgáltatottságot is tükrözi, hiszen a szórakoztatás mögött gyakran rejtőznek a nehézségek és az áldozatok. A **mozi** a filmek varázslatos világát idézi, ahol a történetek életre kelnek a vásznon. A mozi nemcsak a szórakozás, hanem az álomgyár is, ahol a valóságot felforgató narratívák születnek. A mozi szimbolizálja a közösségi élményeket, a közönség együttérzését, ugyanakkor lehetőséget ad arra is, hogy elmeneküljünk a mindennapokból, a vágyaink és félelmeink világába. A **ringlispíl** a gyermeki álmok és a nosztalgia szimbóluma. A forgó, színes attrakciók a vidámságot, a játékosságot és az élet végtelenségét jelképezik, miközben emlékeztetnek minket arra, hogy az élet is egyfajta körforgás: néha fel, néha le, de mindig mozgásban. A ringlispíl a mulandóság és a boldogság pillanatait ötvözi, egyfajta szimbolikus utazást kínálva. Összességében a címben szereplő szavak egy olyan világot tárnak elénk, ahol a szórakozás, a művészet és az élet komplexitása találkozik, egy felfedezőútra hívva az olvasót a saját érzelmeik és élményeik mélyére.
Ezek a fogalmak szorosan összefonódnak, valóságos egységet alkotnak. Mindig is foglalkoztatott a kérdés, és éppen ezért írom a regényeimet: hogy felfedezzem és tükröt tartsak a jelenünkről. Világszerte, de különösen itt, Kelet-Közép-Európában, és főként Magyarországon hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni az idő szüntelen áramlását és ciklikusságát. Az, ahogyan a múlt nyomai megjelennek a jelenben, és hogy a mostani pillanat mit tartogat a jövő számára, mind fontos kérdések. Ezt az egészet egy grandiózus világcirkuszként is felfoghatjuk, ahol a színpadon a múlt, a jelen és a jövő egyaránt szerepet játszik.
Gondolkodhatunk úgy is, hogy a környezetünk olyan színes cirkusz, ahol a bohócok mosolyt csalnak az arcunkra, de néha mégis rejtélyes árnyakat vetnek a színpadra. Vajon érdemes-e tartanunk tőlük, vagy inkább figyelmesen kellene szemlélnünk, hogy mit üzennek nekünk?
A bohóc karaktere általában a vidámságot megtestesítő figura, ám néha egy csipetnyi félelmet is sugall. A Ferenczy Károly festménye alapján készült könyv címlapján látható bohóc sem igazán vicces, sem pedig riasztó. Szemei, amelyek a mélybe hatolnak, mintha az élet rejtett rétegeibe és a távoli múltba, valamint a ködös jövőbe vezetnének minket. Ő nem csupán a cirkusz világát látja, hanem az életünket is átlátja. A második elem, a mozi, a nagyművészet szimbóluma. A régi filmek a múlt történéseit elevenítik meg, hiszen a XX. század második fele ma már a történelem része. A ringlispíl pedig a végtelen körforgást jelképezi. A Városligetben valaha a cirkuszművészet mellett körhinták is álltak, papírmasé és porcelán figurákkal, lovakkal és hintókkal. E körhinták nem csupán a múltat idézik fel, hanem a regényben szereplő emberi sorsok egymásra rétegződését is bemutatják, tele álmokkal és sejtelmekkel, amelyek összekötik a különböző időszakokat.
