Kétszáz élet olt meg a káosz, míg több mint ezer ember szenvedett sérüléseket a két napig tartó zűrzavarból.

Tárik Meszár 2025 tavaszán megjelent legújabb műve, a "Zsidók egy arab országban", ismét a közel-keleti térség izgalmas világával foglalkozik, ám most egy különösen kevéssé feltárt aspektusra irányítja a figyelmet: a mezopotámiai zsidó diaszpóra történetére, különösképpen az iraki zsidóság sorsára. A könyv alaposan feltérképezi azokat a történelmi eseményeket, amelyek végül a közösség Irakból való eltűnéséhez vezettek, bemutatva a múlt fájdalmát és a kultúra gazdagságát, amely hosszú időn keresztül formálta e nép identitását. Meszár munkája nem csupán a múlt feltárására törekszik, hanem arra is, hogy az olvasók számára érthetőbbé tegye a diaszpóra sorsának alakulását és annak mélyreható következményeit.

Már évszázadokkal korábban a mezopotámiai zsidók jelentős gazdasági tevékenységeket folytattak, amelyek révén komoly hírnévre tettek szert. Különböző történelmi korszakokban, mint például az Oszmán Birodalom idején vagy a brit mandátum alatt, Bagdad, Bászra és Moszul kulcsszereplőkké váltak a helyi és nemzetközi kereskedelem megszervezésében és fellendítésében. E városok nem csupán kereskedelmi központok voltak, hanem a gazdasági innováció és a kulturális csere színhelyei is, hozzájárulva a térség vibráló gazdasági életéhez.

Nem véletlen, hogy Irakban a zsidók kiemelkedő szereplőkké váltak a banki szolgáltatások, ipari beruházások és kereskedelmi hálózatok terén. A XX. század közepéig a zsidó közösség szorosan együttműködött a többségi társadalommal, és ezzel szerves részesévé vált Irak gazdasági és kulturális életének. Bagdadban és más városokban zsidó iskolákat alapítottak, ahol zsidó és muzulmán gyermekek közösen tanulhattak, elősegítve ezzel a különböző kultúrák közötti párbeszédet és megértést.

Tárik Meszár "Zsidók egy arab országban" című műve a történelmi időszakra fókuszál, amely Izrael Állam megalakulása után, 1949 és 1951 között zajlott. Ekkor több mint 130 ezer zsidó döntött úgy, hogy elhagyja Irakot, és új életet kezd Izraelben. Napjainkra már csupán néhány zsidó közösség maradt fenn az arab országban, ami a múlt egy jelentős és fájdalmas részét tükrözi.

A szerző rendkívül részletesen elemzi, hogyan alakult át a nacionalista ideológia Irakban a 1940-es évek elején, és hogyan érte el a szélsőséges megnyilvánulásokat. Az akkori iraki vezetés fokozatosan elfordult a brit protektorátustól, és egyre inkább szorosabbra fűzte kapcsolatait a náci Németországgal, ami elősegítette az antiszemita nézetek terjedését az országban. E folyamat egyik jelentős aspektusa, hogy a náci propaganda a zsidókat a brit érdekszférához kapcsolta, ez pedig arra késztette az arab lakosság egy részét, hogy a zsidókat az imperialisták szövetségeseiként kezelje.

1941 májusában az iraki kormány összeomlásával a politikai élet káoszba fulladt, és a társadalom mélyen megosztottá vált. E tumultuózus környezetben robbant ki a bagdadi zsidóságot sújtó egyik legszörnyűbb pogrom, a Farhúd, amely örökre beírta magát a történelem sötét fejezetei közé.

Ebben a történetben kulcsszereplőként jelenik meg a hajdani jeruzsálemi főmufti, Hádzs Ámin Husszeini. Ő volt az, aki megalapította az első arab nyelvű rádióadót, amely a náci eszmék terjesztésére fókuszált, és folyamatosan nyugatellenes, valamint antiszemita üzeneteket közvetített. Érdekes módon, még abban az évben, novemberben Adolf Hitler is fogadta őt Berlinben, ami jól tükrözi a két figura közötti kapcsolatot és a politikai feszültségeket, amelyek akkoriban uralkodtak.

Ezt követően az addig a társadalom integráns részét képező iraki zsidóság elbizonytalanodott, és ezrek kerestek menedéket észak-afrikai országokban, illetve Indiában.

Amikor 1948-ban létrejött a zsidó állam, a szomszédos országok ezt nem tudták megemészteni. Nem véletlenül indítottak több háborút is az arab szomszédok, és igyekeztek minden eszközzel megnehezíteni az új állam lakóinak életét. Irakban a zsidó kisebbségre kezdtek egyre inkább bünbakként tekinteni a hatóságok, akik csak úgy engedték - legálisan - távozni őket Irakból, ha lemondanak állampolgárságukról, és hátrahagyják megtakarításaikat, pénzüket, javaikat.

Sokan nem vállalkoztak a kockázatra, inkább Irán felé próbáltak menekülni. Végül az izraeli Moszad titkosszolgálat irányításával 1950-51-ben elindították az Ezra és Nehémiás műveletet, amely során körülbelül 130 ezer iraki zsidót menekítettek ki, főként iráni területről Izraelbe. Az 1979-es iszlám forradalom előtti időszakban a sah kedvező viszonyt ápolt Izraellel, ami lehetővé tette a művelet lebonyolítását. Ezen kívül Cipruson keresztül is szállítottak iraki zsidókat Izraelbe.

A könyv nem csupán az akciók részletes bemutatásával foglalkozik, hanem egy mélyreható képet is nyújt az újonnan érkezők beilleszkedési kihívásairól, amelyekkel szembesülnek új otthonukban.

Elsősorban a komoly gazdasági nehézségek, illetve a már ott élő, főként askenázi zsidók kulturális és társadalmi dominanciája miatt. Az ellentétek fő forrását a kulturális különbségek jelentették.

Míg az askenázi zsidók többsége Európából érkezett és a kontinens kulturális, nyelvi és oktatási hagyományait hozta magával, addig a mizrahik kulturális identitása ahhoz az arab országhoz kapcsolódott, ahonnan érkeztek, például Irakhoz. Nyelvük, szokásaik, vallási rítusaik és mindennapi életük teljesen eltért az európai származású zsidókéitól. Esetükben nem volt általános az a fajta iskolázottság, ami az askenázikat jellemezte, emiatt kezdetben a gazdasági lehetőségeik is korlátozottabbak voltak, ráadásul megőrizték és ragaszkodtak ázsiai, afrikai gyökereikhez.

Tárik Meszár könyve alaposan feltérképezi az Irakban élő kisebbségek, például a keresztények, jezidik és szábeusok lehetőségeit. A mű nem csupán a jelenlegi helyzetet elemzi, hanem betekintést nyújt az iraki-izraeli kapcsolatok bonyolult történetébe is, kezdve a Szaddam Husszein idején zajló eseményektől egészen a mai, sokszor szétdarabolt politikai tájig. Az olvasó így átfogó képet kaphat a régió kihívásairól és a kisebbségek küzdelmeiről.