Új ujjat kaptak a zalaegerszegi színház igazgatójának, aki a legutóbbi előadás során szenvedett sérülést.


Mint korábban megírtuk, Besenczi Árpád az Indul a bakterház félbeszakadt előadásán, 2023 novemberében sérült meg a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban: jegygyűrűje az egyik jelenetben beleakadt egy csavarba, a díszlet pedig letépte a művész fél ujját. A színész nem sokkal a baleset után visszatért a színpadra, és az is kiderült, hogy a hiányzó ujjperce helyett egy implantátumot kaphat. Pontosabban már kapott is, ugyanis a legfrissebb hírek szerint már új ujjal élheti mindennapjait a színész.

Néhány hete megkaptam a protézist, ami egy személyre szabott kis ujjdarab. Még a bőrszín és a méret, a forma is egyezik, aki nem tudja, mi történt, meg sem mondja, hogy nem a saját ujjam

- Mesélte Besenczi Árpád a Blikknek, aki elmondta, hogy a balesete óta fáradhatatlanul dolgozik.

Bár időközben lejárt a színházigazgatói megbízatása, és Szarvas József is ringbe szállt a vezetői posztért, végül újra elnyerte a színház irányítását. "Öt évre ismét én vezetem a színházat, és nemrégiben egy csodálatos Rómeó és Júlia bemutatónk volt, ahol Lőrinc barát szerepét alakítom" - mondta, hozzátéve, hogy az ujja a színpadon is teljes mértékben funkcionálisan működik.

Csak néha érzékeny a csonk egy kicsit, ha leveszem a protézist. Éjszakára ugyanis azt javasolták az orvosok, hogy ne viseljem

- osztotta meg, és elmondta, hogy a fájdalom mostanában ritkábban tör rá.

Related posts