Hitler pártjának időben történő betiltása elmaradt, ami most az AfD számára adminisztratív nehézségeket okozhat.

A globális politikai helyzet egyre feszültebbé válik, és a hatalmi játszmák során egyre inkább előtérbe kerülnek az adminisztratív intézkedések. Az ellenzék elnyomásának gondolata nem csupán Oroszország sajátja, ahol régóta eltüntették azokat, akik bármilyen politikai tényezőt képviseltek, vagy akik emigrációra kényszerültek, esetleg a gulágra zárták őket. Törökországban is hasonló tendenciák figyelhetők meg, ahol Erdogan hatalmának megkérdőjelezése már alig kelt meglepetést a nyugati világban, hiszen Európa legnagyobb városának polgármesterét bármikor lecsukhatja. De a jelenség nem áll meg a kontinens határain: az Európai Unióban is egyre inkább teret nyernek az autoriter intézkedések. Romániában a közelmúlt eseményei is tükrözik ezt a folyamatot: a vasárnapi megismételt elnökválasztáson világosan látszott, hogy a politikai táj drámaian változhat. Georgescu távozása után Simion, a radikális nézeteket valló fociultra léphet a hatalomra, ami komoly kérdéseket vet fel a demokrácia jövőjével kapcsolatban. Az alkotmánybíróság szerepe kulcsfontosságú lehet, de ha a múltbeli minták szerint "védik meg a demokráciát", akkor az valószínűleg a radikális korlátozások formájában fog megnyilvánulni.

A nem kívánt választási eredmények bírósági felülvizsgálata másutt is precedens teremtő hatással bírhat - ezt már korábban is megfogalmaztuk a román elnökválasztás decemberi megsemmisítése kapcsán. Például az Alternatíva Németországért (AfD) betiltásának kérdése már régóta napirenden van Németországban is. Múlt pénteken aztán egy jelentős fordulat történt: a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal befejezte az AfD alapos vizsgálatát, és bár az 1100 oldalas jelentés teljes terjedelme titkos, a hivatal közleménye alapján a pártot szélsőjobboldalinak és a demokratikus berendezkedéssel szemben állónak minősítették. Ez még nem jelenti automatikusan a párt betiltását, de egy erős hivatkozási alapot nyújthat azok számára, akik régóta követelik ezt, és megerősítheti azt a védvonalat, amelyet a többi párt az AfD-vel szemben emel. Az elkövetkező időszakban érdemes lesz figyelemmel kísérni, hogy milyen lépések következnek, és milyen feltételek szükségesek egy esetleges betiltáshoz.

A könnyen dobált történelmi analógiák többnyire kínosak szoktak lenni, a kényszeres kommunistázás és folyamatos nácizás különösen, de most érdemes kitérni arra, amikor a nemzetiszocialistákat akarták Németországban betiltani. 1930-ban a porosz hatóságok az NSDAP ellen folytattak vizsgálatot, a nemzetiszocialista párt lehetséges betiltása is terítéken volt. Elkészült egy hivatalos memorandum is "A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt mint államellenes és köztársaságellenes, hazaáruló szervezet" címen, mely azt kívánta bizonyítani, hogy az akkoriban látszólag konszolidálódó párt valójában egy úgynevezett "Harmadik Birodalom" létrehozását tervezi.

A pontos jelentés homályban maradt, és ez tudatosan így történt. Az NSDAP népszerűsége folyamatosan emelkedett, ám a párt valódi szándékait a nemzetiszocialisták szándékosan ködösítették. Hitler retorikája a 1923-as müncheni sörpuccsot követően mérsékeltebbé vált; hűségesküt tett az alkotmányra, és megnyugtatta a közvéleményt, hogy csupán törvényes módszerekkel kíván cselekedni. Miközben a szélesebb közönség felé megnyugtató üzeneteket közvetítettek, a radikális elemeknek szánt üzeneteket is megfogalmaztak – de ha a sajtó rákérdezett a forradalmi törekvéseikre, könnyedén elintézték az ügyet azzal, hogy csupán egy "spirituális forradalomra" utaltak.

A porosz állami köztisztviselők arra a következtetésre jutottak, hogy az NSDAP ideiglenesen a törvényesség álarcát öltözi magára, hogy elkerülje az adminisztratív nehézségeket. A vizsgálat célja azonban az volt, hogy olyan bizonyítékokat gyűjtsenek, amelyek alátámasztják, hogy a nácik valójában államellenes tevékenységet folytatnak. A végső jelentésükben kifejtették, hogy "valószínűsíthető, hogy az NSDAP erőszakos módszerek alkalmazásával forradalomra készül, amelynek célja a nemzetiszocialista 'Harmadik Birodalom' megalapítása a nemzetiszocialista diktatúra keretein belül." Külön hangsúlyozták, hogy az SA és az SS várhatóan súlyos törvénysértéseket fognak elkövetni, ezért az NSDAP-t a Köztársaság Védelméről szóló törvény 4. cikkelye alapján be kellene tiltani.

A javaslat végül a kormányzati szinten megbukott. A német kabinet nem tudott egyértelmű állásfoglalást tenni az NSDAP törvényességének vagy illegális mivoltának kérdésében. Pedig ha ezt megtették volna, az akkor még csupán osztrák állampolgársággal bíró Adolf Hitlert államellenes szervezet alapításáért elítélhették volna, és kitoloncolhatták volna Ausztriába. Ahogy Robert Kempner, az egyik 1930-as porosz jelentéstevő, fél évszázaddal később a memoárjában megfogalmazta:

"Ezzel a pillanattal megpecsételődött a weimari köztársaság sorsa! (...) Ha Hitler nem lett volna birodalmi kancellár 1933. január 30-án, a második világháború valószínűleg elkerülhető lett volna."

1930-ban nem sikerült megakadályozni a weimari Németország sorsának megpecsételődését – most pedig, hogy Merz első körben nem tudott kancellárrá válni, újra felmerül a weimarizálódás veszélye Németországban. Az AfD új választások kiírását követeli. A pártra sokféle jelzőt lehetne aggatni, de neonáci címkével nehezen illethető; és azt is fontos hangsúlyozni, hogy táborukban nem csupán klasszikus szélsőjobboldaliak találhatók. Az AfD ideológiai alapjaitól függetlenül azonban számos párhuzam vonható a 1930-as évekkel:

A 2013-ban alakult, és a migrációs válságban radikalizálódó és előretörő AfD-től a Bundestag többi pártja szinte teljesen elzárkózott, miközben ők 2017-ben 12 százalékos eredménnyel már bejutottak a Bundestagba, és a nagykoalícióval szemben a legnagyobb frakciójú ellenzéki párt lettek.

Ez a Németországban tűzfalnak, máshol politikai kordonnak nevezett elzárkózás a szélsőjobbtól azóta is megmaradt, bár januárban a CDU-t azzal vádolták, hogy lebontja azt: miután a jobbközép párt AfD-s szavazatokkal tolta át a migrációs szigorítócsomagját, amivel többek között éppen az AfD vitorlájából akarták kifogni a szelet, Berlinben több százezres tüntetéseken követelték a no pasarán jegyében a szélsőjobb megállítását, és bármiféle kooperáció kizárását.

Februárban aztán a CDU 28%-kal megnyerte az előrehozott választást, az AfD 20%-kal a második lett, a volt NDK tartományaiban pedig Berlin kivételével mindenhol a szélsőjobb győzött. Három szövetségi államban (Türingia, Szászország, Szász-Anhalt) kiemelkedően magas, 37-38%-ot értek el. Ez egyébként pont az a három német állam, ahol a Német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) már korábban is bizonyítottan szélsőjobboldalinak minősítette az AfD-t.

Most, hogy az AfD a legnépszerűbb párttá vált Németországban – a legfrissebb felmérések szerint holtversenyben a kormányra készülő CDU-val, mindkettőjük támogatottsága 25 százalék körül mozog – a BfV (Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal) már kiterjesztette figyelmét a teljes országra. Ez azt jelenti, hogy mostantól hivatalosan is szélsőjobboldalinak minősítik Németország legnagyobb pártját, ami a jelentés alapján ellentétes a német alkotmány alapelveivel.

A döntés miatt azonnal pert indító AfD ezt bizonyítékok nélküli, politikai döntésnek nevezi, hiányolják az indoklást és a jelentés teljes nyilvánosságát, szerintük az egyszerűen a párt magas népszerűségére adott, politikailag időzített antidemokratikus reakció.

A legfrissebb hírek szerint egy régóta készülő jelentés éppen a kormányváltás időszakában látott napvilágot. Ez a helyzet még az előző, közlekedési lámpa-koalícióra is visszavezethető, viszont a vizsgálat elméletileg független a pártpolitikai hatásoktól. Az alkotmányvédelmi hivatal, amely technikailag a belügyminisztérium égisze alatt működik, hangsúlyozza, hogy semmiféle politikai befolyás nem érvényesülhet. Ugyanakkor elismerik, hogy a politikai időzítés nem újkeletű, hiszen a februári választások előtt az AfD ellen indított eljárás felfüggesztése is a választások torzításának elkerülését szolgálta.

Ez is mutatja, hogy mekkora jelentőséget tulajdonítanak Németországban az AfD-jelentésnek, ami egy sor területen érintheti a párt helyzetét és tágabban az egész német politikai életet. Az 1100 oldalas jelentésről azonban még csak egy rövid közlemény és néhány további sajtóinformáció áll rendelkezésre. Ezek alapján a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal arra jutott, hogy az AfD

Magyar nézőpontból figyelemre méltó, hogy a felsorolt jellemzők zöme mennyire általános a hazai közbeszédben, és hogy ezek egy része a Fideszre éppúgy vonatkozik, mint az AfD-re. A "késes migránsok" említése kapcsán a migránsellenes állami kampányok mellett felidézhetjük a cigánybűnözés kifejezést is. Az erőszakos népességcsere népszerű jobboldali elmélete nálunk már miniszterelnöki szinten is teret nyert, míg a német alkotmányvédelem által kritizált etnikai alapú nemzeteszme, amely a nacionalizmus szerves része, már két évszázada a magyar kulturális kódok között szerepel.

Bár az állampolgárok származás szerinti megkülönböztetése egyértelműen ellentétes az alkotmányos alapelvekkel, Németországban a helyzet sokkal bonyolultabb. A közép-európai identitás, amelyet nem véletlenül "német típusúnak" is neveznek, hagyományosan a közös etnikai hovatartozásra épül, nem pedig csupán az állampolgárságra. Ez komoly problémát jelenthet, különösen a tömeges bevándorlás kapcsán, amikor a német társadalmat multikulturális nemzetként próbálják újraértelmezni. Az azonban világos, hogy a német társadalomban ezzel kapcsolatban nincs egyetértés. Felmerül a kérdés, hogy egy politikai párt retorikája alapján lehet-e jogszerűen alkotmányellenesnek tekinteni azt a gyakorlatot, amely az állampolgárok származás alapján történő megkülönböztetésre épít.

"Milyen őrült események zajlanak Németországban? Alice Weidel, számíthat ránk!"

Orbán Viktor azonnal üzent az AfD társelnökének, akit már a német választási kampány utolsó szakaszában is fogadott Budapesten.

Orbán már februárban elkezdte megbontani az AfD körüli nemzetközi kordonokat. Korábban még úgy vélte, hogy a német szélsőjobboldallal való kapcsolattartás reálpolitikai szempontból nem ajánlott, mivel ez Németországban tabu kérdésnek számít. Azonban mára már nem érdekli a látszat, és a CDU-val való pragmatikus viszony helyett, amely a Merkel-érára emlékeztetett volna, nyíltan a rendszeren kívüli német radikálisokat támogatja. Ez különösen figyelemre méltó, hiszen az AfD olyan párt, amely Magyarország legfontosabb külkereskedelmi partnerében már szélsőjobboldaliként és antidemokratikus erőként van nyilvántartva az alkotmányvédelmi hivatal által.

JD Vance alelnök először bírálta Európát a szólásszabadság korlátozottsága és a demokratikus deficit miatt, olyan éles szavakkal, amikkel Oroszországot soha nem merne támadni. Közben Elon Musk az AfD mellett állt ki, hangsúlyozva, hogy csupán ez a párt képes megmenteni Németországot a jelenlegi válságból.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal vizsgálata után most az általában visszafogottabbnak ismert Marco Rubio is durván beszólt Berlinnek. Az amerikai külügyminiszter, aki nem tartozik a MAGA keménymagjába, de Trumpot olyan ügyesen kezeli, hogy az amerikai elnök már lehetséges 2028-as utódként is emlegeti, a hétvégén "rejtett zsarnokságnak" nevezte Németországot az AfD elleni vizsgálat miatt.

A hivatalos német álláspontot az AfD-hez fűződő viszonyban ez is kétségtelenül hatással van, ám úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok nyomása éppen ellenkező irányba hat: ahelyett, hogy enyhítené a párttal szembeni szigorú megközelítést, inkább fokozza azt.

Az AfD betiltása nem következik automatikusan a jelentésből, azonban világosan látható, hogy a dokumentum támogatja ezeket a követeléseket. Vasárnapra máris országos demonstrációkat hirdetett meg az "Együtt a jobboldal ellen" szövetség, amelynek fő üzenete a "Védjük meg az emberi méltóságot - Az AfD betiltása most!" lesz.

A pártok betiltásának lehetősége kizárólag a Bundestag, a Bundesrat vagy a szövetségi kormány hatáskörébe tartozik. Habár ez a forgatókönyv jelenleg nem tűnik valószínűnek, több politikai alakulatban is akadnak olyan prominens személyiségek, akik támogatják az ilyen javaslatokat. Például Daniel Günther, Schleswig-Holstein CDU-s miniszterelnöke máris kezdeményezte ezt a lépést, míg a brémai baloldali-zöld koalíció is azt sürgeti, hogy a szövetségi szinten indítsák el a betiltáshoz szükséges eljárást. Türingia szociáldemokrata miniszterelnöke, ahol az AfD támogatottsága különösen magas, szintén hasonló véleményen van, és ugyanezt a követelést fogalmazza meg egy jelentős német szakszervezet is.

Mások óvatosabbak, és arra hívják fel a figyelmet, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal jelentéséből a betiltás egyáltalán nem következik automatikusan. Alexander Dobrindt, az új CDU-s belügyminiszter erősen hangsúlyozza, hogy mennyire szkeptikus a párt betiltásával kapcsolatban:

Úgy vélem, hogy nem az AfD betiltása a megoldás, hanem az, hogy aktívan kormányozzunk, és foglalkozzunk azokkal a kérdésekkel, amelyek hozzájárultak az AfD népszerűségéhez.

- fűzte hozzá.

Az AfD helyzetét betiltás nélkül is jelentősen bonyolíthatják.

Bármi is legyen a jogi következmény, egyre nyilvánvalóbb, hogy politikai értelemben az AfD körüli elszigeteltség egyre inkább megerősödik. Spahn, a CDU képviseletében, nemrégiben még azt nyilatkozta, hogy az AfD-t hasonló módon kellene kezelni, mint a többi ellenzéki pártot. Most azonban ez a megközelítés teljesen megváltozott.

A döntés az AfD-n belül még inkább megerősítheti a radikális vonalat: például a türingiai tartományi elnök, Björn Höcke pozíciója is megerősödhet, aki az Alkotmányvédelmi Hivatal döntését követően egy (később törölt) bejegyzésében azzal fenyegette meg a hivatal munkatársait, hogy keressenek új állást, mert ha hatalomra jutnak, akkor számíthatnak a leszámolásra. A CDU jobbszárnyával való közeledés lehetősége most hirtelen eltűnik: bár nemrég Tino Chrupalla, az AfD társelnöke némi konszolidációt javasolt, és azt nyilatkozta, hogy az AfD-nek más hangvételt kellene megütnie a Bundestagban, jelenleg egyik oldalról sincs esély a közeledésre.

Amikor 1930-ban az NSDAP egy betiltás küszöbén állt, a német kormány komoly aggodalommal figyelte a helyzetet, mivel attól tartott, hogy egy ilyen intézkedés polgárháborús feszültségekhez vezethet. Ráadásul a közigazgatásban is számos olyan tisztviselő volt, aki támogatta a náci pártot, így nem tűnt bölcs döntésnek, hogy őket csak azért elbocsássák, mert a párt tagjai. Manapság hasonló dilemmák merülnek fel, bár a meleg helyett inkább a hideg, kulturális polgárháború fogalma kerül előtérbe, valamint a választójog adminisztratív korlátozásának ellentmondásos természete. Sokak szerint ahelyett, hogy a politikai diskurzusban részt vevő pártokat betiltanák, inkább politikai válaszokat kellene keresni az AfD 25%-os népszerűségének okaira.