Harminckét utas élte túl az azeri légitársaság gépének tragikus balesetét.


Kazah hatósági bejelentések szerint eddig négy halottja és 32 túlélője van annak a balesetnek, amely az Azerbaijan Airlines Bakuból Groznijba tartó járatát érte a kazahsztáni Aktau város mellett.

Mint megírtuk, az azeri nemzeti légitársaság J2-8243 jelzésű járatát a grozniji időjárási viszonyok miatt átirányították Mahacskala felé, majd a kazahsztáni város felé. Már a Kaszpi-tenger felett vészjelzéseket adott, kényszerleszállási kísérlet közben pedig az aktaui repülőtértől három kilométerre hatalmas lángokkal és füsttel csapódott a földbe.

A fedélzeten összesen 72 fő tartózkodott, köztük 67 utas és öt, ötfős személyzet, ami arra utal, hogy a baleset következtében akár 40 ember is életét veszíthette. A túlélőket, közöttük két gyermeket, egy közeli kórházban látják el. A kazah közlekedési minisztérium tájékoztatása szerint a gépen 37 azeri, hat kazah, három kirgiz és tizenhat orosz állampolgár volt jelen. Kazahsztánban kormányzati bizottságot hoztak létre a tragédia körülményeinek feltárására, számolt be róla a Népszava.

Related posts