A feszültség folyamatosan nő, és úgy tűnik, hogy egy újabb európai kormány sorsa válik bizonytalanná. Az elégedetlenség hulláma egyre szélesebb körben terjed, jelezve, hogy a politikai táj egyre inkább ingadozóvá válik.

Erős felhatalmazással, nagy támogatottsággal és hatalmas többséggel kezdett bele az Egyesült Királyság kormányozásába Keir Starmer miniszterelnök egy éve, azonban kormányon eddig nem tudta beváltani a vele szemben támasztott elvárásokat: kormánya rendkívül népszerűtlen, miközben a költségvetésben túl sok mozgástere sincs, amiatt már nem csak a választói, hanem még pártján belül is néhányan ellene fordultak. Van még kiút innen a brit kormányfőnek?

Egy évvel ezelőtt, július 4-én, az Egyesült Királyság politikai színpadán történelmi esemény zajlott: a parlamenti választások során a Munkáspárt, élén Keir Starmerrel, szinte földcsuszamlásszerű győzelmet aratott. A választások eredményeként másnap Starmer hivatalosan is feladatot kapott a kormányalakításra, ezzel pedig véget ért a 14 éves konzervatív uralom korszaka az országban.

Starmer és a Munkáspárt győzelme lényegében már 2022 őszétől biztos volt, amikor három hónap leforgása alatt a toryknak is nevezett Konzervatív Párt két miniszterelnököt is elveszített: először a koronavírus-járvány alatti downing street-i bulikba bukott bele Boris Johnson, majd pedig utódja, Liz Truss a népszerűtlen költségvetési tervezete miatt szűk két hónapnyi kormányzás után kellett lemondania épp csak megszerzett pozíciójáról.

Rishi Sunak, aki a toryk élére lépett, már nem tudta megfordítani a konzervatívok népszerűségének drámai csökkenését. Az általa elért stabilizáció csupán annyira volt elegendő, hogy a 2024. július 4-re tervezett választáson a Munkáspárttal szemben esélytelen helyzetben maradjanak. A választás végül egy olyan történelmi vereséggel zárult, amelyre régóta nem volt példa: a 650 fős Westminsteri Képviselőházban a toryk 251 mandátumot buktak el az öt évvel korábbi eredményükhöz képest. Ennek következtében július 9-én csupán 121 képviselőjük vehette át az új mandátumát.

Starmer és a Munkáspárt történelmi győzelmükkel, mely során erős felhatalmazást és széleskörű támogatottságot nyertek el, valamint a Képviselőházban a 650 képviselőből 411 munkáspárti szavazattal bírtak, vágtak bele az Egyesült Királyság irányításába. Azonban az eltelt egy év során a kormány népszerűsége drámaian csökkent, és a sajtóban néhány párttársa már arról beszél, hogy a jelenlegi miniszterelnök akár a következő választásokig el sem jut a mandátumának betöltéséig.

Starmerék a tavalyi választásig rendkívüli kockázatkerülő, biztonsági kampányt vittek. A párt nem akart semmi olyat mondani, amivel szélsőségesnek vagy radikálisnak tűnhet, ráadásul Starmer minderre azzal is rájátszott, hogy az interjúi során még olyan kérdésekre sem volt hajlandó válaszolni, hogy mi a kedvenc könyve, vagy egyáltalán szokott-e álmodni.

A biztos választási siker miatt a Munkáspárt egyáltalán nem akart hibázni, így a britek nem is teljesen tudták, hogy mit várhatnak a leendő miniszterelnöktől és kormányától, hiszen kidolgozott kormányprogramja is legalább olyan szürke volt, mint Starmer kampánya, ami változást ígérve egyszerre akart a munkavállalók és a munkáltatók érdekeit kiszolgálni - mindössze azt lehetett tudni, hogy az elmúlt 14 év tory kormányok megszorításait és adócsökkentéseit nem kívánják folytatni.

Ugyan a kampány során olykor rendkívül robotszerűnek tűnő Keir Starmer kormányon valamennyire emberibbé vált,

A Munkáspárt, amely a rossz államháztartási helyzetet örökölte, ígéreteivel ellentétben továbbra is folytatta a toryk által bevezetett megszorításokat, hogy csökkentse a költségvetésben tátongó hiányt. Miközben bizonyos adókat megemeltek, a párt nem tudta meggyőzni a választókat arról, hogy miért szükségesek az áldozatok. Bár időnként utaltak az elmúlt 14 év politikai hibáira, a lakosság számára már nem volt világos, milyen jövőt ígérnek és miért érdemes támogatniuk a megszorító intézkedéseket.

Starmer azzal magyarázkodott, hogy először egy kicsit nehezebb lesz, mielőtt minden jobbra fordulna, míg pénzügyminisztere, Rachel Reeves - akinek pozíciója ezek miatt nem olyan biztos - csak annyit mondott, hogy az államnak kevesebb pénze van, mint azt feltételezték, de azt továbbra se mondták el, ezekre mi szükség.

Starmerék meg tavaly megemeltek egy sor adót, azonban ez a munkavállalók helyett inkább a cégeket vagy a jómódú briteket érintették: a cégek számára felemelték a nyereségek után fizetendő adót, ahogy a munkáltatók által fizetett járulékokat is, ahogy a magániskolák adóit is emelték.

A ukrajnai konfliktus következményeként megugró védelmi kiadások, valamint a költségvetésben fennálló állandó hiány miatt a kormány később kénytelen volt csökkenteni az állami kiadásokat. Ennek részeként a segélyezési rendszert is érintették a változások: a legszegényebb rétegeknek szánt, lakhatást és megélhetést támogató universal creditet csökkentették, valamint szigorítást terveztek a mozgássérült vagy leszázalékolt személyek állami támogatásainak feltételein.

A mozgássérültek és a leszázalékoltak támogatásának szigorítását annyira ellenezték Starmer képviselőtársai, hogy a héten végül csak úgy tudták átvinni a javaslatot, hogy a szavazásra már senki sem tudta pontosan, mi maradt belőle. A lényegi elemeket ugyanis az egyre fokozódó ellenállás miatt eltávolították, és a sajtóhírek szerint a munkáspárti képviselők több mint egynegyede nem is támogatta volna a javaslatot.

Ráadásul nemcsak a választók, hanem olykor még a párton belüli tagok is zavarban vannak, amikor próbálják megérteni, hogy miért hoz ilyen döntéseket a Starmer-kormány. Ennek következtében a Munkáspárt pozíciója drámaian meggyengült.

A költségvetés terén egyre nagyobb hangsúly kerül a védelemre, a zöld átállásra, a tömegközlekedésre, valamint az egészségügyre és az oktatásra is. Az önkormányzatok támogatása sem marad el, azonban ez a pozitív változás nem mindig jut el azokhoz, akik nem követik szorosan a politikai eseményeket. Közben az ellenzéki Konzervatív Párt, valamint a legutóbbi közvélemény-kutatások élén álló, Nigel Farage vezette szélsőjobboldali-populista Reform UK ügyesen kihasználja a kiadáscsökkentések miatti elégedetlenséget, hogy népszerűsítse saját politikai agendáját.

A nemzetközi politikai színtéren a brit miniszterelnök eddig már számos figyelemre méltó sikert könyvelhetett el. Donald Trump amerikai elnök személyes szimpátiáját élvezi, és az Egyesült Királyság volt az első jelentős gazdaság, amellyel az Egyesült Államok új kereskedelmi megállapodást kötött a Trump által hirdetett kereskedelmi háborúval való fenyegetés után. Ezen kívül, ellentétben elődjeivel, Starmer sikeresen alakította ki kapcsolatait az Európai Unióval is, hiszen év elején még egy informális EU-csúcsra is meghívást kapott.

Miközben a hírek arról számolnak be, hogy Starmer sikeresen közvetített Trump és ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij között, amelynek következtében a két vezető között kirobbanó vitát sikerült lecsillapítania, a brit politikus hosszú telefonbeszélgetéseket folytatott mindkettőjükkel az incidens után.

Azonban hiába a nemzetközi politikában elért eredmények, a britek leginkább hazai tevékenysége alapján értékelik miniszterelnöküket. A népszerűtlen politikai döntései miatt nem meglepő, hogy a kormány támogatottsága rendkívül alacsony: Starmerről a britek mindössze 28 százaléka van pozitív véleménnyel, míg 62 százalékuk szerint rossz munkát végez, de a YouGov intézet kutatása szerint

Ennek következtében a párt májusban nemcsak az önkormányzati választásokon, hanem az északnyugat-angliai Runcorn és Helsby időközi parlamenti választásán is súlyos vereséget szenvedett el. Az időközi választás során mindössze 6 szavazatnyi különbséggel (!) bukták el korábbi mandátumukat a Reform UK jelöltje ellenében. Az önkormányzati választások során pedig összesen 187 mandátumot és az egyik önkormányzatban a többségüket is elveszítették.

Ezzel még ugyan továbbra is a Munkáspártnak van a legtöbb önkormányzati képviselője, de ha az összes leadott szavazatot nézzük, akkor a Reform UK jelöltjeire a szavazók 30, míg a Munkáspárt jelöltjeire 20 százaléka szavazott idén májusban, és Farage-ék egyszerű populista üzenetei a korábban gazdasági okokból Munkáspártra szavazókat is eléri, ami miatt veszélyt jelent pártjára Mr. Brexit.

Így Starmernek egyszerre több fronton kéne helytállnia egy jelenleg vesztésre álló csatában:

Ezeken kívül a mindennapi kihívásokkal is foglalkoznia kell, amelyekkel Nagy-Britannia szembesül. A kormányzati felhatalmazás megvan, ám eddig az eredmények elmaradtak. Ilyen problémák a megélhetési költségek folyamatos növekedése és a lakhatási válság, a migráció kérdése, valamint az egészségügyi rendszerben tapasztalható hosszú várólisták és elégedetlen orvosok helyzete. Emellett a nemzetközi színtéren is fontos szerepe van, különösen az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok miatt.

Ráadásul, mivel korábban egy újságírói kérdésre nem nyilatkozott határozottan arról, hogy a 2029-re tervezett parlamenti választásokon ismét elindulna, a Munkáspárton belül, amely amúgy is kicsit szétesett, felvetődött a leváltásának lehetősége. Ha a képviselők úgy érzik, hogy Starmer inkább akadályozza újraválasztási esélyeiket, mintsem támogassa azokat, akkor az elégedetlenek akár meg is próbálhatják eltávolítani őt a posztjáról. Starmernek tehát, hogy elkerülje ezt a forgatókönyvet, nem csupán a jó kormányzásra kell fókuszálnia, hanem választási teljesítményével is bizonyítania kell.

Starmer és kormányának most, a nyári szünet alatt, lehetősége nyílik arra, hogy egy kicsit rendbe tegyék a soraikat a párton belül. Ezt követően, ősszel, sor kerül az éves pártkonferenciára, ahol bemutatják az ország következő évi költségvetését. Starmer reményei szerint ezek az események hozzájárulnak ahhoz, hogy pártja és kormánya a megfelelő irányba haladjon.

Azonban túl sok ideje így sincs a brit miniszterelnöknek javítani a megítélésén, hiszen a jövő évi önkormányzati választásokon, valamint wales-i és skót parlamenti választásokon már eredményeket kell felmutatnia, hogy ne veszítse el képviselőtársainak a támogatását.