Cooley: A Nyugat alábecsülte Putyin rejtett kapcsolatrendszerét.

Vladimir Putyin újraépítette Oroszország befolyását a volt szovjet térségben, amelyet a Nyugat súlyosan alábecsült - véli Alexander Cooley amerikai politológus a L'Express-nek adott interjúban. Úgy véli, a Nyugat hibát követett el, amikor nem vette komolyan az Eurázsiai Gazdasági Uniót, és rossz stratégiát alkalmazott a térség országainak integrálására. Szerinte a posztszovjet országok inkább az egyensúlyozást választják ahelyett, hogy nyíltan Moszkvával szembefordulnának.

Alexander Cooley, az amerikai politológia prominens alakja, rámutatott arra, hogy a Nyugat komoly hibát követett el, amikor alábecsülte Vladimir Putyin orosz elnök "rejtett birodalmát". Ez a befolyás, amely a volt szovjet köztársaságok körében még mindig jelen van, sőt, az utóbbi időszakban egyre inkább megerősödött. A L'Express-nek adott interjújában Cooley hangsúlyozta, hogy a moszkvai hatalom térségbeli dominanciája nem csupán múltbeli emlék, hanem egy folyamatosan fejlődő és kihívást jelentő tényező a geopolitikai tájban.

Moszkva, a nyugati elszigetelési stratégiák ellenére, sikeresen újjáépítette gazdasági és biztonsági kapcsolatait Közép-Ázsiában és a Kaukázus térségében, miközben a nyugati politikai vezetők figyelme más irányokba terelődött.

Cooley álláspontja szerint a befolyás kialakulása részben a posztszovjet örökségre, részben pedig az orosz állampolgárok Ukrajna invázióját követő migrációjára és az ebből eredő kölcsönös függőségekre épül.

A politológus arra figyelmeztetett, hogy a volt szovjet köztársaságokat nem lehet egyszerűen választás elé állítani Moszkva és a Nyugat között, mert az eddigi próbálkozások politikai válságokba és geopolitikai feszültségekbe torkolltak.

Felidézte, hogy Putyin a 2008-as bukaresti NATO-csúcs óta keményen reagált a keleti bővítés lehetőségére, és az olyan eseményeket, mint a 2003-as grúz "rózsás forradalom" vagy a 2004-es ukrán "narancsos forradalom" nyílt nyugati beavatkozásként értelmezte. Cooley szerint Putyin saját "hátsó udvaraként" tekint ezekre az országokra, és komolyan veszi befolyása fenntartását - gazdasági, politikai és katonai eszközökkel egyaránt.

A szakértő úgy véli, a Nyugat stratégiai hibát követett el azzal, hogy nem kezelte komoly gazdasági blokkként az Eurázsiai Gazdasági Uniót, amely lehetőséget adott Oroszországnak arra, hogy a szankciókat kikerülve újraexportáljon árukat például Kazahsztánon vagy Örményországon keresztül. Ugyanakkor nemcsak a gazdasági kapcsolatok mélyültek el, hanem a biztonságpolitikai együttműködés is:

Az FSZB közép-ázsiai partnereivel oszt meg információkat az orosz ellenzéki szereplőkről és a háborúellenes aktivistákról.

Cooley hangsúlyozta, hogy ezek a folyamatok nemcsak az intézményi, hanem a személyes kapcsolati hálók megerősítésére is hatással voltak, lehetővé téve Putyin számára, hogy újból szilárdítja Oroszország regionális befolyását.

A kutató véleménye szerint a nyugati elszigetelési stratégia nem veszi kellően figyelembe a térség belső dinamikáit és kényszerpályáit. Örményország és Moldova például próbálnak kilépni Moszkva befolyása alól és közeledni az Európai Unióhoz, de ez a folyamat rendkívül nehéz és kockázatos. Más országok, mint Kazahsztán és Üzbegisztán, inkább a két pólus közötti egyensúlyozásra törekednek. A Trump-adminisztráció visszafogottabb külpolitikai megközelítése, amely nem sürget demokratikus reformokat, szintén hozzájárul ahhoz, hogy sokan inkább a háttérbe vonulást választják, mintsem nyílt konfrontációt.

Cooley véleménye szerint Putyin számára a nagyhatalmiság fogalma szorosan összefonódik a befolyási övezetek kialakításával. Ezt a célt szolgálja az Eurázsiai Unió, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete, valamint a különböző kapcsolati hálók újjáépítése, amelyek révén Oroszország igyekszik megerősíteni pozícióját a nemzetközi színtéren.

Az Egyesült Államok, Japán, Dél-Korea és az Európai Unió lehetnek alternatív partnerek, de földrajzi elhelyezkedésük miatt ezek a kapcsolatok nehezen bővíthetők. A térség országainak így maguknak kell új stratégiákat kialakítaniuk: egyesek Kína felé fordulhatnak, mások a Nyugattal próbálhatnak együttműködni - de egyik sem fogja nyíltan elutasítani Moszkvát.

Végezetül Cooley hangsúlyozta:

Kína felemelkedése új lendületet ad Közép-Ázsiának, ugyanakkor nem helyezi háttérbe Oroszországot; inkább kiegészíti és gazdagítja a régió geopolitikai táját.

A két ország a legtöbb válsághelyzetben együttműködött, és érdekeik nem ütköznek drámaian egymással. A térség stabilitása szempontjából ez rövid távon kedvező lehet, viszont hosszú távon a versengő hatalmi játszmák új kihívások elé állíthatják a korábbi szovjet köztársaságokat. Cooley előrejelzése szerint 2030-ig egyik posztszovjet állam kormányának sem lesz bátorsága nyíltan szembefordulni Putyinnal; legfeljebb egy fokozatos, csendes távolodásra van lehetőség.