Az ország tele van olyan emberekkel, akik szívük mélyén vágyakoznak a szerelemre, miközben sokan a magány csendjében élik mindennapjaikat.

Az élet nélküle is folytatódhat, de a valódi értékeket nem pótolja semmi. Ez a megállapítás különösen érvényes az irodalomra. Általa gazdagabbá válunk, és közösen tapasztalunk meg új világokat. Éppen ezért idén is összegyűjtöttük kedvenc, az évben megjelent könyveinket, és melléjük egy-egy kedves, szívből jövő gondolatot írtunk. Ha az olvasó kedvet érez hozzá, bátran válogasson a felkínált kincsekből!

Engedjenek meg egy végtelenül triviális megjegyzést: Krasznahorkai László nagy író, a kortárs magyar irodalom egyik, ha nem a legnagyobb alakja. Mindig eseményszámba megy, ha új kötettel jelentkezik. Nincs ez másként a Zsömle odavan című, idén januárban megjelent regénye esetében sem, pedig arról szóltak a hírek, hogy már nem akar írni.

Hála a magyar irodalom géniuszának, újra papírra vetette gondolatait, a tőle megszokott mesterségbeli tudással, olyan létfontosságú témákban, mint az öregség, a magány, a szélsőjobboldal, és az a bizonyos nagybetűs magyar valóság. Megalkotott egy lebilincselő regényt Kada Józsi bácsiról, a nyugdíjas villanyszerelőről, aki IV. Béla és Dzsingisz kán leszármazottjaként Árpád-házi I. József néven akár a magyar trónra is igényt tarthatna. Vagy talán csupán lejegyezte mindazt, amit Józsi bácsi Zsömlét sétáltatva súgott neki a félhomályból. Mindkét verzió egyformán valóságos.

Krasznahorkai szatirikus regényében ismét egy különös tükörképet tart elénk, amelyben a magányosan felnőtt magyar vidék keserédes valósága elevenedik meg. Művészi precizitással tárja fel a kultúráját vesztett, küzdelmes életet élő közösségeket, valamint a világunk abszurd helyzeteit. A regényben a szeretet különböző arcaival is találkozhatunk, miközben a 2010 utáni politikai viszonyok szövevényes hálóját is körüljárja. Ha még nem fedezted fel a Zsömle odavan című művet, most elérkezett az ideje, hogy átadd magad ennek a lenyűgöző olvasmányélménynek. Ne habozz, irány a legközelebbi könyvesbolt!

Minden évben ugyanaz a forgatókönyv: megalkotjuk az adott esztendő legjobb műveinek listáját, de a több száz írásból, amelyek kezeink közül kikerülnek, nem mind marad meg az emlékezetünkben. Vissza kell néznünk, hogy milyen könyveket adtak ki az idén (nehogy egy tavalyi darabot emeljünk ki), és persze néha előfordul, hogy egy-egy igazán figyelemre méltó alkotás csak úgy kicsúszik a fejünkből, mert más gondolatok foglalják le a figyelmünket. Mégis, amikor 2024-ben az év könyvét választom, az egy olyan mű lesz, amelyet képtelen vagyok elfelejteni.

Az idei választásom Max Porter Shy című műve. 135 oldalnyi olvasmány, ami semmiképpen sem hasonlítható a Háború és békéhez, de egy könnyed novellának sem mondanám, amit az ember egy pohár bor mellett lapozgat. Visszaidéztem, mit írtam róla szeptemberben, és ahogy a szavak újra megelevenedtek előttem, a történet szinte életre kelt. A hideg rázott – ám nem a nyitott ablak miatt. Nem volt szükségem arra, hogy újra végigolvasom a könyvet; elegendő volt rágondolnom a cselekményre, amely annyira magával ragadó volt, hogy az érzés mélyen belém ivódott, csupán fel kellett idéznem.

Ez a szöveg írásmódban és tartalomban is egyedülállóan erőteljes, a legjobb értelemben véve. Olyan történetet tár elénk, amely a fiúotthon lakójának életét meséli el, és miközben nem próbálja elferdíteni a valóságot, nem is esik a klisék csapdájába. Nemcsak őszinte és nyers, de mélyen emberi is, mégis elkerüli azt a szürke zónát, ahol a szavak már elvesztették jelentőségüket. Az „emberi” jelzőt talán valóban túlhasználják, de ez a narráció valóban megérdemli, hogy valóságosnak nevezzük. Olyan élményt ad, amelyet nem csupán olvasok, hanem átérzek; nem kell magamat megerőltetnem ahhoz, hogy elhiggyem a mondanivalóját. Itt nincsenek eltúlzott érzelmek vagy üres frázisok, csupán egy élet, amely a maga nyers valóságában bontakozik ki.

Sok jó könyvvel találkoztam idén, mind érdemel elismerést. A Bestiarium Hungaricum és a Minden, ami Batman is részletgazdag, hiánypótló mű, míg az Éj rádió szintén erős hatást váltott ki belőlem szépirodalmi alkotásként, de a Shy teljesen más. Ez nem csak egy könyv volt, amelyet szerettem olvasni. Ez egy kötet, amely kiemelt helyre került a kedvenceim könyvespolcán olyan művek mellett, mint az Éjjeli menedékhely, A Gyűrűk Ura, a Hamlet. Ez olyan sztori és olvasási élmény, amire évek múlva is emlékezni fogok.

Ez a kategória jelentette a legnagyobb kihívást, mivel itt zajlott a leghevesebb verseny a jelöltek között. 2024-ben három kedvenc olvasmányom, amelyek magyar fordításban is elérhetők, Douglas Stuart Az ifjú Mungo című regénye, Caroline O'Donoghue A Rachel-eset című műve, valamint Sigrid Nunez Egy életen át című könyve volt.

A szerző szoros kapcsolatban áll gyökereivel, hiszen a kortárs irodalom vonzereje éppen a dualista elemekben rejlik, és O'Donoghue prózája sem kivétel ebből a szempontból. Munkáiban napjaink aktuális kérdéseit boncolgatja, miközben örökérvényű társadalmi problémákat is fókuszba állít, amelyek túl régóta részei életünknek. Mindezt az átlagember perspektívájából teszi, ami lehetővé teszi, hogy a történetei széles körben rezonáljanak az olvasók között. Ráadásul a marginalizált közösségek kihívásait is érzékenyen és átgondoltan tárja elénk, érthető és közérthető módon elemzi a helyzetüket.

Ez a regény igazi érzelmi hullámvasút, tele sziporkázó humorral és váratlan fordulatokkal, ami gyakran könnyeket csal az olvasó szemébe. Az intenzív cselekmény és a meglepetésekkel teli történetvezetés olyan valósághűen mutatja be a fiatal felnőttek küzdelmeit, hogy szinte kötelező olvasmányként kellene szerepelnie minden huszonéves könyvespolcán. Az író mesterien ötvözi a nevetést a meghatódással, így garantáltan sokáig emlékezetes marad!

Szécsi Noémi idei nőtörténeti műve mögött komoly kutatómunka áll, de ahogyan azt már megszokhattuk tőle, a tényeket rendkívül szórakoztató és élvezetes stílusban tálalja. Az „A nők neveltetése és szereplehetőségei a 19-20. század fordulóján” című kötetében számos meglepő megállapítással szolgál. Például kiderül, hogy a lányok már a születésük pillanatában csalódást okoztak, függetlenül attól, hogy paraszti vagy uralkodói családba születtek. Emellett érdekes statisztikát is bemutat: a nők körülbelül 20%-a soha nem házasodott meg, és a húszéves lányok már vénkisasszonyként voltak elkönyvelve. Ráadásul a nem kívánt gyermekeket sok esetben vidékre vitték, ahol sorsuk tragikus véget ért.

A fogamzásgátlás története körüli információk még mindig hiányosak, de a XIX. században egyértelműen érezhető egyfajta paradigmaváltás. A házasságon kívüli kapcsolatok még mindig hordoznak kockázatokat, azonban a különféle házi praktikák révén megjelenik a tudatos családtervezés fogalma. Az évszázad végére a gyermekvállalás mértéke csökkenni kezd, ami jelentős hatással van a nők életére. A csökkenő gyerekszám lehetővé teszi számukra, hogy egyre inkább függetlenedjenek, és új lehetőségeket keresve mobilizálódjanak a társadalomban.

Az urbanizáció szintén megváltoztatta a nők helyzetét, a városban - egy falusi gazdasággal ellentétben - pénzt kellett keresniük, hogy eltartsák magukat. Ha bármilyen okból egyedül maradtak, állást kellett vállalniuk, és előbb-utóbb megjelentek olyan munkakörökben is, ahova addig csak férfiak tudtak bekerülni.

A könyv középpontjában a házasság és a párválasztás áll, amely egy nő életének egyik legfontosabb pillére. A lányok, mint kívánatos „árucikkek”, a házassági piacon valóban eladásra vártak. Az első lépés az volt, hogy bevezessék őket a bálok fényűző világába. Az első évben azonban még nem volt szabad azonnal választani, hiszen először alaposan körbe kellett nézni, figyelni a lehetőségeket, és megismerni a potenciális udvarlókat. Itt nem csupán a tánc és a zene játszott szerepet, hanem a társadalmi kapcsolatok, a státusz és a családi elvárások is. A bálok nem csupán mulatságok voltak, hanem komoly „piacok”, ahol a lányok jövője, boldogsága és egzisztenciája dőlt el.

A könyvben számos érdekfeszítő részletet találunk a nők oktatásáról, különösen arról, hogyan tudtak a múlt századfordulón egy lépéssel előrébb lépni, vagy éppen jó házasságot kötni. Ebben az időszakban a házasság volt az egyik legfőbb eszköz, amellyel a nők előre tudtak jutni, míg a tanulás csupán a középosztálybeli hölgyek kiváltsága volt. A társadalom egy erősen hierarchikus, zárt kasztokból álló világot alkotott, ahol a bálokon is csak a hasonló státuszú fiatalok találkozhattak és ismerkedhettek egymással. Ez rávilágít arra, hogy talán a mai világban is hasonló mechanizmusok működnek, és érdemes elgondolkodnunk azon, hogy mennyire változott meg valójában a helyzet.

Talán elegendő egyetlen kéz, hogy megszámoljuk azokat az írókat, akik 80 éves korukban, vagy azt követően alkottak jelentős műveket. 2024-től Oravecz Imre is közéjük tartozik. A Kossuth-díjas költő legújabb alkotása, az "Alkonynapló", februárban került a Magvető Kiadó gondozásába. A kötet műfaja már a címéből is egyértelművé válik: gondosan szerkesztett naplóról van szó. A könyv többségét rövid szövegek, elmélkedések, emlékfoszlányok és élmények szövik át, de néhány terjedelmesebb bejegyzés is meglepi az olvasót. Márai Sándor naplóira emlékeztet, nagyságban hasonló szintet képvisel, mégis sajátos, egyedi hangzása van.

Oravecz az öregség témáját érintve erőteljes állításokat fogalmaz meg könyvében. A kötetbemutatón, ahol mi is részt vettünk, így nyilatkozott: "A legnagyobb problémát az jelenti, hogy az idősek a Föld legnagyobb kisebbségét alkotják, és sajnos a legnagyobb hátrányos helyzetben vannak. Vannak olyan dolgok, amikről nem illik számukra beszélniük, mint például a szerelem vagy a fájdalmaik. Miért is kéne foglalkozni azzal, hogy magányosak? Hát öregek. Bírják csak, ennyi."

Igazság szerint a téma egyáltalán nem újkeletű nála, nemcsak az elmúlt években ír róla, hanem már fiatalon is foglalkoztatta. Szóval írt öregség verseket. De azok valahogy másképp hatnak, szólnak, mint a mostaniak.

A szerző megrendítő őszinteséggel beszél a hétköznapokról és emlékeiről. Ír a fiatalkori gyereknevelésről, szerelemről, a koronavírus megéléséről, interjúkról, disszidálás éveiről, az egésznek origója, vagy állandó bázisa mégis a Szajla.

Holló Bettina (Inda Press, 2024) egy olyan mű, amely új megvilágításba helyezi a kortárs irodalom világát. A szerző egyedi stílusával és mélyen átgondolt témáival képes megragadni az olvasók figyelmét, miközben egy olyan érzelmi utazásra invitálja őket, amely nemcsak szórakoztató, hanem elgondolkodtató is. A könyvben felfedezhetjük a modern élet kihívásait, a személyes kapcsolatok bonyolultságát és a társadalmi normák átalakulását, mindezt egy lenyűgöző narratíva keretein belül. Az Inda Press kiadásában megjelenő kötet friss hangvételével és eredeti megközelítéseivel biztosan maradandó élményt nyújt az olvasók számára.

Fekete-Szalóky Zoltán

Borásznyelven szólva: jó évjárat volt az idei, nem szűkölködött nagyszerű könyvekben, hiszen amikor Krasznahorkai László, Nádas Péter, Kertész Imre, Darvasi László, Grecsó Krisztián, Terézia Mora, Karl Ove Knausgard, Han Kang vagy Sally Rooney egy-egy műve megjelenik, az mindig ünnep az igényes olvasónak. Könnyen lehet, hogy az idei év a magyar könyvkiadás piros betűs esztendejeként szerepel majd. Kérem, nézzék el nekem, hogy mégse e csodálatos írók idei bestsellerei közül választottam. Nem tagadom, főszerkesztőként elfogult vagyok kollégám, Holló Bettina őszi sikerkönyvével szemben.

A Junior Prima-díjas újságírónak ez az első kötete, A Máshogyan ugyanúgy - Hétköznapi emberek, különleges sorsok című könyvben húsz ember történetét ismerheti meg az olvasó, és húsz szakértő beszél a különböző mentális betegségekről.

Amikor Bettina elkezdte írni ezt a sorozatot az Indexen, már ismert volt az Egészségügyi Világszervezet figyelmeztetése, mely szerint a mentális betegségek aránya világszerte növekszik, terhet ró az egészségre, és jelentős társadalmi, emberi jogi, valamint gazdasági következményekkel jár a világ minden országában. Ma már elfogadott a nézet, hogy a fizikai és a mentális egészség egyenrangú. Mégis, mintha kevesen lennének tisztában azzal, hogy a daganatos betegekhez hasonló küzdelmet folytató mentális betegek is hősök és túlélők, akik keményen dolgoznak felépülésükön, hatalmas erőre van szükségük azokhoz a rutintevékenységekhez is, amelyek számunkra hétköznapi cselekvésnek tűnnek. Beszélni róluk, velük komoly szakmai feladat - elsősorban az őket övező stigmák, valamint a szociális távolságtartás miatt.

Abban, hogy megváltozzon a mentális betegségekről való gondolkodásunk és kikopjon a stigma, az olyan elhivatott újságíróknak, mint Bettina, és az ilyen könyveknek, mint ez, óriási szerepük van! Nekem külön büszkeség, hogy Holló Bettina könyvének sikeréhez még két kiváló kollégám is hozzájárult: Nótin Tamás szerkesztőként, Papajcsik Péter fotósként.

Vajda Pierre-t a közönség leginkább gasztroszakíróként ismeri, noha önmagát inkább mint a gasztronómia minőségbiztosítójaként definiálja. Akik rendszeresen figyelemmel kísérik kritikáit az Index Degusztátor platformján, tudják, hogy ez a megfogalmazás nem csupán üres frázis. Sőt, még abban az esetben is érvényes, ha észrevételei néha erősen megosztják a közönséget.

Az olvasók jól tudják, hogy Vajda Pierre kivételes tehetséggel bír az írás terén. Kritikai munkái könyvformátumban is elérhetők az Inda Press kiadó jóvoltából. Ezen kívül megörökítette Jávor Pál életét is egy különleges kötetben, amely a "Ripityom - Jávor Pál, aki kétszer halt meg" címet viseli.

Az idén megjelent Pénz az ablakban nem az első önéletrajzi elemeket is tartalmazó regénye, a Tangó blues is adott már ízelítőt Vajda Pierre életéből. Ezúttal azonban nem a lengyelországi filmes főiskolás életébe és korszakába pillanthatunk bele, hanem egy kamaszfiú történetét ismerjük meg az 1960-as évek közepétől, miközben

Vajda Pierre eredetileg filmrendező, így nem kell csodálkozni azon, hogy ez a regénye is olyan, mint egy film. Úgy is kezdődik, úgy is ér véget. Felütéssel és epilógussal. Ráadásul az egész egy hatalmas, vágás és párbeszéd nélküli moziélmény. Mintegy 260 oldalon keresztül úgy képes fenntartani a figyelmet, hogy közben olyan érzésünk támad, mintha tényleg egy egész estét mozifilmet néznénk.

Az elbeszélő stílus lebilincselő, s noha néha úgy érezhetjük, mintha a történetek túlságosan is részletesek lennének, éppen ezek a színes leírások formálják a regény különleges atmoszféráját. A középpontban egy fiú áll, aki nem csupán saját sorsát, hanem a korszak szellemét is magában hordozza. Vajda Pierre szellemes és ironikus megközelítése friss élénkséget kölcsönöz ennek a mesélői világnak, mondataiból sugárzik az önirónia, és olyan nyíltsággal tárja fel egy fiatalember találkozását a társadalommal, a szerelemmel, a testiség felfedezésével, a bűnök súlyával, a hazugságok hálójával, a katonaság rideg világával, a disszidálás kényszerével, az önbecsapás buktatóival és a vágyak végtelen tengerével, hogy szinte elfeledjük, ez a fikció valósággá válik a lapokon.