A lendület, amivel valaki egy kancsó sört magába öntött, szinte példaértékűen profi volt. Olyan tempóban és magabiztossággal tette, mintha éppen egy versenyen vett volna részt, ahol a győzelem csakis a sör gyors elfogyasztásán múlt. Az asztal körül ülők á
Még Nathan Aspinallt is lenyűgözte a dartsvilágbajnokság közönsége a szombati mérkőzésén.
Az angol játékos már 3:0-ra vezetett Andrew Gildinget ellen, amikor kiszúrt magának valakit a tömegben. A hotdognak öltözött férfi egy kancsó sört kért, majd az asztalra állt, hogy magába töltse egy lendülettel. Gyakorlatilag az egész mérkőzés félbe szakadt a produkció láttán, az Alexandra Palace pedig egy emberként ordított örömében, amikor a férfi lecsapta a kancsót.
Aspinallt a mutatvány nem tudta megzavarni, magabiztosan húzta be az utolsó leget, így 4:0-ás eredménnyel folytatta útját a világbajnokságon. Az eseménynek azonban volt egy apró szépséghibája: a söröző fickót végül eltávolították a helyszínről.