24/7: Az evező, a naiv, a blöffkirály és a brutalista | 24.hu Az élet folytonos sodrásában, mint egy evezős a vízen, állandóan új kihívásokkal nézünk szembe. A naiv elképzelések és a blöffkirályok világában navigálunk, miközben a brutalista megközelítése

A Velencei-tó szívéből a legjobban látható, milyen kihívásokkal és kockázatokkal jár a Maxi-Dubaj projekt. Ez a gondolat adja a keretet heti hírlevelünk, a 24/7 első sorainak.

Egyszer, egy tavaszi szombaton, egy barátommal együtt – szinte már legendásnak számító – pályarekordot állítottunk fel a sukorói Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémián. A nap olyan idilli volt, hogy fogtuk magunkat, és belevágtunk a vízbe. A pálya tökéletesen ki volt alakítva, így úgy döntöttünk, hogy rendezünk egy kis versenyt. Aztán csak utólag jöttünk rá, hogy ezt a bravúrt hónapokkal a hivatalos megnyitó előtt sikerült véghezvinnünk. Azóta egyfajta tiszteletteljes csodálattal tekintek mindenkire, aki elindul egy kajakversenyen, és 250 méter után nem a fehér kendőjét lengeti, ahogy már talán a karját sem tudja felemelni, hanem inkább nekilódul a második felének. (Egyébként a száz pillangóval is hasonló a helyzet.)

Amikor újra a megfelelő szerveinken keresztül vettük a levegőt, távolodva próbáltam kifürkészni a tó közepéről, pontosan hova ejtették volna a pályával szomszédos nádasban a Gyurcsány-kormány végóráiban tervezett kaszinót. Nem találtam meg: biztosan van 92 ezer négyzetkilométer Magyarországon, ami annál a lápnál jobban alkalmas szórakoztatóipari beruházásokra, beleértve a teljes Hortobágyot, több elhagyott kőbányát és Somogy megye bármelyik véletlenszerű pontját. Ebből is látszik, hogy már bőven kinőttem az EFOTT-ból, amit évek óta a sukorói parton rendeznek - gondolom, ugyanott, ahol az izraeli befektetők fejében a rulettasztalok pörögtek volna -, illetve hogy

Nem csupán a koncesszió hiánya az, ami megakadályoz abban, hogy valaha kaszinót üzemeltethessek; az alacsony képzelőerőm is jelentős gátat jelent az álmom megvalósításában.

Tedd egyedivé a szövegedet: (Ellenben Ruszlan Rahimkulovval, aki éppen itt álmodik meg egy szabadidőközpontot - fontos tudni, hogy az 1989 utáni magyar történelem egyik alapelve, hogy nincsenek elvetett projektek, csupán haszonélvezők váltakoznak.)

A sukorói tervekből származó börtönbüntetések végül házi őrizetbe csúsztak: ezt csupán egyfajta lábjegyzetként említem meg azoknak, akik egy hóbortos januári délutánon eladtak egy fél budapesti kerületet az Egyesült Arab Emírségeknek. A rákosmezei delírium keretein belül gyorsan érdekeltté vált oligarchák névsora újabb alkalmat ad arra, hogy emlékeztessem a 2026-os Tisza-szavazókat: kicsi az esély arra, hogy jövőre megjelenik egy harmadik elit, hiszen a kettő sem tudta betölteni a szerepét az országban. A hazaárulás és különféle hitbéli indíttatású keretezések eltávolítása után urbanisztikai szempontból is igyekeztünk mérlegelni a beruházást, hogy kiderítsük, vajon hasznot hozhat-e a főváros számára. (Ez nem túl valószínű – bár ebből az a zavarba ejtő következtetés adódik, hogy másfajta haszon is szóba jöhet.) Vincze Miklós, az értelmezés szerzője azt is megírta, hogy az ipari festményként egymásba fonódó síneken túl mi történt itt azóta, hogy mi is lakjuk és közlekedünk a Pest-menti lapály ezen szegletében.

Gulyás Gergelynek a héten valószínűleg egyik cikkre sem volt ideje, mert olyan őszintének ható meggyőződéssel emlegetett 90 és 120 méteres építési plafonokat a Kormányinfón, mintha nem a MOL-torony tetejét látná a Karmelitából kinézve. De az erről szóló videót igazából nem is ezért az alakításért érdemes megnézni, hanem egy másik cikk miatt, amit viszont a kancelláriaminiszter még úgy is olvasni tudott, hogy a megjelenésének reggelén végig egymást hívogatták Pintér Sándorral a bombariadók miatt. Ez a cikkünk - Horváth Csabáé - a lovasberényi, eladott volt kormányüdülőről szólt, és arról, hogy a vevő a vételár hatszorosát kapta meg felújítási támogatásként. Arról is lehetett volna telefonálniuk, nem fura-e, hogy immár pont a belügyminiszter lánya vezeti a céget, de Gulyás Gergely szerint nem. Hogy azt azért annak tartja-e, hogy a valódi tulajdonosok kiléte mostanra kifürkészhetetlenné vált, az derüljön ki a videóból.

Donald Trump érkezésével Papp Atilla elgondolkodott azon, hogy vajon megéri-e várnia annak, aki a kanadai állampolgárságot tartja B tervnek, vagy az Egyesült Államok északi szomszédja megőrzi függetlenségét. Grönland esetében még csak a függetlenség elérése a cél, de a saját elképzeléseik szempontjából. A DW rövid videója pedig remekül bemutatja, milyen hihetetlenül kopár a sziget, még a gyorsuló klímaváltozás ellenére is. A videóból az is kiderül, miért is vonzza az amerikaiakat Grönland; meglepő módon nem a halászat az, amiért annyira érdeklődnek.

És foglalkoztunk az Oscar-bejelentésekkel is: Kránicz Bence még a többszörös magyar érdekeltséget hozó jelöltlista előtt, szokásosan imponáló találati aránnyal tippelte végig a mezőnyt, bőven lehet kevésbé ismert nézni valókat is meríteni a listájából. Beszélgettünk a jelölésekkel alaposan megszórt A brutalista magyar társproducerével Adrien Brody akcentusáról, és a benyomásainkat is megírtuk a magyar mozikba most került filmeposzról.